Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Érik az újabb szalmonella-botrány: most ennek a gyártónak a termékei jutottak a kindertojás sorsára
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte - írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.
A belga-svájci tulajdonú Barry Callebaut cég kelet-flandriai üzemében az összes, június 25-e után gyártott csokoládékészítményt kivonták a forgalomból az illetékes hatóságok. A vállalat június 27-én fedezte fel a szalmonella baktériumot a gyárban előállított termékekben. "A szigorú élelmiszerbiztonsági eljárások gyorsan azonosították a lecitint, mint a szennyeződés forrását" - írta a cég sajtóközleményében. A Barry Callebaut a fertőzés észlelése után tájékoztatta a szövetségi élelmiszerbiztonsági ügynökséget, és leállította a gyártást.
A hírportál tudósítása szerint a vállalat azóta felvette a kapcsolatot vásárlóival, és tájékoztatta őket, hogy az érintett termékeket ne tegyék ki a boltok polcaira. A vizsgálat lezárásáig nem folytatódik a termelés. Amennyiben a cég termékei tömeges fertőzést okoznak, a vállalattól megvonhatják a gyártási engedélyt. Az arloni Ferrero-üzem gyártását áprilisban leállították a hatóságok szintén szalmonella baktérium miatt, azonban a termelés július elején feltételes engedéllyel újraindulhat.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







