Gasztronómiai szakújságírók nemrég összevetették a McDonald’s és a Burger King húspogácsáját. Arra jutottak, hogy...
Egyre csak drágul a kávé, és hol van még a vége. Az arabica ára 7,2 százalékkal emelkedett egy hét alatt.
Folyamatosan emelkedik a kávé ára, a szakértők pedig egyelőre nem látják, mikor akadhat meg ez a folyamat. A drágulást egyrészt a kereslet növekedése indokolja, másrészt pedig a klímaváltozás miatti termesztési nehézségek - fejtette ki a Világgazdaságnak Csóka Gyula, a Mocca Negra Zrt. vezérigazgatója.
A kávé tőzsdei ára gyorsan emelkedik: forgalmazó vállalat vezetője a azt mondta, a rövid távú ármozgásokat alapvetően a spekulációk mozgatják. Magyarországra féléves szerződések alapján hozzák be a kávét, így egy rövid távú árváltozás nem befolyásolja a kiskereskedelmi árakat.
Az amerikai árupiacon az arabica kávé ára 7,2 százalékkal emelkedett egy hét alatt a márciusi határidőre. A világ kávétermelésének nagyjából 70 százalékát adó arabica fő termőterülete Brazília, azon belül is a Minas Gerais régió, ahol az elmúlt időszakban a történelmi átlag negyedének megfelelő csapadék hullott.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







