6 °C Budapest

Erre jobb nem ráfaragni: 7 szempontos módszer, hogy jó laptopot válassz

2018. augusztus 26. 07:00

A szeptemberi iskolakezdés nemcsak a kisgyerekes családok számára jár nagy kiadásokkal, de az egyetemistáknak és főiskolásoknak is, és nem csak a tandíj, vagy tankönyvek miatt. Egy laptop például ma már szinte alapvető elvárás a felsőoktatásban, főleg bizonyos szakokon. Éppen ezért a családoknak igencsak mélyen kell a zsebükbe nyúlniuk akkor, ha megfelelő módón fel akarják szerelni gyermekeiket a tanévre. Mutatjuk mire érdemes figyelni, és mire éri meg pénzt kiadni, ha laptopról van szó.

Alig több mint egy hét és elkezdődik a 2018/17-es tanév. Az erre való felkészülés pedig különösen megterhelő a magyar családok számára. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy átlagos gyerek iskolakezdés 15-30 ezer forint között mozog, de ha már különböző - ma már szinte elengedhetetlen - elektronikai cikkeket és az ezekhez tartozó bútordarabokat is beleszámoljuk a statisztikákba, akkor egy tanuló átlagosan több mint 80 ezer forintba van a családnak.

Ez pedig egyáltalán nem kevés pénz, éppen ezért nem árt tisztában lennünk azzal, milyen jellemzőket érdemes figyelnünk akkor, ha laptopot szeretnénk vásárolni. Sokan esnek például abba a hibába, hogy utánajárás nélkül megveszik az első szemük elé kerülő olcsó technikai eszközt, mások viszont teljesen elvesznek a specifikációk erdejében, és nem tudják eldönteni, hogy a RAM kell-e inkább, hogy sok legyen vagy inkább a processzort figyeljék.

Az első és legfontosabb tehát az, hogy pontosan tisztázzuk, mire is akarjuk valójában használni a laptopot.

Más készülék kell ugyanis annak, aki leginkább csak internetezni, dokumentumokat gyártani és néhanapján esetleg filmet nézni szeretne készülékén, és megint másmilyen annak, aki komolyabb játékokkal is játszana rajta, esetleg valamilyen tervezői feladatra is használná a vasat. Sőt lehet egy gép bármennyire is jó belülről, ha használata kényelmetlen vagy a készülék maga nehéz, akkor hosszútávon rémálom lesz ügyködni rajta. Bármi is legyen a cél, az alábbi hét szempontot elengedhetetlen megvizsgálni, mielőtt döntést hozunk:

  • Kijelző mérete - A leggyakrabban két a 15,6 colos, illetve a kisebbik 13,3-as. Előbbi méreténél fogva alkalmasabb lehet játszani vagy filmet nézni, de tervező vagy grafikai munkára is ez a célszerűbb. Amíg hordozhatóság szempontjából a kisebb méret a nyerő, főleg, ha a gépet alapvetően az Office programok - Word, Excel - futtatására, levelezésre, internetezésre használjuk.
  • Processzor teljesítménye - Anélkül, hogy belemennénk abba, hogy mit jelent egy processzor esetében a magok száma, és hogy hány szálon képesek dolgozni, szakértők szerint a lényeg, hogy az i3, i5 vagy i7 jelzésű kategóriából válasszunk. A Core i3 processzorok már tökéletesen alkalmasak irodai alkalmazásra vagy egyszerű otthoni használatra, de kisebb teljesítményt igénylő játékok futtatása sem okoz problémát, egy közepes grafikus kártyával. Ha előtérben a játék áll, akkor a Core i5 processzorok vásárlása javasolt, 2, vagy több grafikus kártyához, vagy komolyabb számítási feladatokhoz pedig már a Core i7.
  • Memória - Manapság már ritkán találkozhatunk 4 GB-nál kevesebb RAM-ot tartalmazó laptoppal, de igazából 8 GB alá nem érdemes menni, vagy ha igen, győződjünk meg róla, hogy bővíthető a memória. Így több program egyidejű futtatására nyílik lehetőség, illetve az akadozásnak is búcsút lehet mondani.
  • Háttértár - A hagyományos merevlemezek (HDD) olcsón adnak sok tárhelyet. Így lehet az, hogy egy 100 ezer forint kürli készülék akár 500 GB-nyi tárhellyel is rendelkezhet, míg egy drágább típus csak 256 GB-tal. Azonban míg előbbi egy lassú merevlemez, addig utóbbi egy kisebb, de gyorsabb SSD, aminek köszönhetően nemcsak a bekapcsolás, de az egyes alkalmazások megnyitása is rendkívül gyors lesz. Manapság igazából már célszerű mindenképpen olyan gépet vásárolni, amiben van legalább akkora méretű SSD, amire az operációs rendszer elfér és még marad némi hely a többi programra. A felhasználói élmény ugyanis összehasonlíthatatlan egy HDD és egy SSD között, természetesen utóbbi javára.
  • Bővíthetőség - Ugyanakkor a merevlemez nem kizáró ok, a legtöbb notebooknál ugyanis cserélhető ez az alkatrész, akár egy megfizethető árú SSD-re is. Ezért érdemes tájékozódni az eladónál afelől is, hogy a gépben az alaplapra forrasztott minden, vagy lehetőség van bővítésre.
  • Súly, kényelem - Bár technikai oldalról egyáltalán nem releváns az, hogy hogyan néz ki a laptop, mennyire vékony, vagy hogy mekkora a súlya, a felhasználói élmény ugyanakkor könnyen elhasalhat egy olyan gépen, ami bár bivalyerős, de pokolian nehéz vagy rossz helyen van rajta a touch pad és a többi.
  • Garancia - A laptop egy hosszú távú befektetés ezért egyáltalán nem mindegy, hogy meddig biztosítják számunkra a garanciát. Sok cég csak 2 évre ad garanciát, de vannak olyanok is, akik háromra. Két hasonló specifikációjú gép közötti döntésnél fontos szempont lehet, hogy mennyi ideig nem kell aggódnunk az eszközért, ha bármi baja lenne.

Mennyire nyúljunk mélyre?

Bár egy általános felhasználásra szánt gépre ma már nem kell vagyonokat költeni, egy bizonyos szint és márka alá nem érdemes menni. Hiába lehet például 80-100 ezer forintért már gépeket kapni, a belépő szint valahol 130-150 között kezdődik, amiért már simán kapunk SSD-vel szerelt gépet, és olyan teljesítményt, amivel a legalapvetőbb feladatokat gyorsan és zökkenőmentesen el lehet végezni.

Ebben az árkategóriában valamivel 150 ezer forint alatt beszerezhetünk egy Acer Aspire 3-at, amiben i5-ös processzor van és 128 GB SSD, igaz alapból csak 4 GB memóriát kapunk, és nincs optikai meghajtónk, viszont 15,6 colos a kijelzője, és mindössze 2 kilós a gép.

Ha ragaszkodunk ugyanehhez a processzor szinthez és nem okoz gondot, hogy csak négy giga RAM-unk van, akkor jó vétel lehet a Lenovo IdeaPad 320, aminek HD a kijelzője és a videókártyája is jobb, mint az ebben az árkategóriában induló többi versenyzőnek. Operációs rendszer azonban ennyi pénzért nem jár a géphez, azt még pluszba bele kell számolni.

Ugyanebben az árkategóriában persze az Asusnak, illetve a HP-nak is van gépe, előbbinél a ViviBookokra, utóbbinál a 250 G5, G6 típusokra érdemes odafigyelni.

Ennyi nem elég

Ha egy szinttel feljebb szeretnénk lépni, és az árazást mondjuk 150-230 ezer közé lőjük be, és azt akarjuk, hogy akár már i7-es processzor is duruzsoljon a gépünkben, legyen 8 giga RAM-unk, és nem érjük csak szimplán be egy SSD-vel, hanem az olcsóbb nagyobb tárhely miatt HDD-t is akarunk a gépünkben, akkor az Acer Aspire Nitro 5 jó választás lehet, ám ez már éppen súrolja a 230-es határt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Valamivel barátságosabb áron, ugyanúgy a fentieket tartalmazva szóba jöhet a Lenovo V310, illetve a Dell Inspiron 5567 is, úgy hogy utóbbiért 200 ezret kell "csak" fizetnünk, és még operációs rendszert is kapunk mellé.

Induljunk be

Ha nem számít a pénz, és úgy szeretnék vásárolni, hogy egyszer áldozunk inkább magasabb összeget, de azért olyan minőséget, ami hosszú évekig kiszolgál minket, akkor a cnet.com legjobb 2018-as laptopjai közül érdemes szemügyre venni a Lenovo Yoga 920-at, ami eddig a legjobb értékelést kapta az oldalon, 8,7-et. A "probéma" csak az, hogy ez a készülék nagyjából fél millió forintnál kezdődik. Ugyancsak dobogós helyen szerepelt a portálon az Apple MacBook Pro-ja is, ám ennek is az ára Magyarországon, a 13 colosé 420-450 ezer forint között mozog. A szakportál dobogójának 3. helyét egyébként a HP Spectre x360 13 késő 2017-es modell vitte el, amit idehaza 495 ezer forintért lehet beszerezni.

A világ összes pénze

Ha kiválasztottuk a számunkra legmegfelelőbb laptopot, akkor még mindig ott marad a kérdés, hogy miből finanszírozzuk. A legjobb persze, ha keresetünkből vagy megtakarításainkból tudunk áldozni az iskolakezdés magas költségeire, azonban ez sokak számára nem opció. A műszaki cikkeket külön akciók keretében sokszor van lehetőségünk 0 százalékos THM-re megvásárolni, ám ezek a futamidők általában fél vagy egy évesek, ami magas havi törlesztőket jelenthet, és magán a készüléken kívül nem is költhetünk másra. 

Választható finanszírozási forma lehet még a személyi kölcsön is, amit a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben nagy segítséget nyújthat a családoknak. Fontos azonban leszögezni, hogy aki hitelfelvétel mellett dönt, annak célszerű mindennek utánanézni, hogy a saját pénztárcájához mérten a számára legjobb ajánlatot tudja kiválasztani. Ebben segít a Pénzcentrum Kalkulátora, ami a legnagyobb magyar bankok ajánlatait hasonlítja össze, hogy azokból a legelőnyösebb lehessen választani. Egy-egy jól megválasztott hitellel ugyanis a futamidő teljes hossza alatt több tízezer, de akár százezer forint is lehet spórolni. Mostani példaszámításunkban abból indultunk ki, hogy egy középkategóriás gépet választunk, ami mellé a felvett összegből még beszerezhető egy megfelelő asztal, görgős szék, és a többi szükséges iskolai eszköz is. 

Ezek alapján 400 ezer forintot 3 éves futamidőre már találunk 8,97 százalékos THM-re azUniCredit Banknál, de 11,73 százalékos THM-el kínál hitelt a CIB Bank is, 12,73-al pedig a Raiffeisen Bank is. Ezek mellett továbbá érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H, az Erste és az OTP ajánlatait is, sorrendben 13,69, 15,41, 18,07, illetve 18,73 százalékos THM mutatóval.

Erre figyelj hitelfelvételnél:

  • 1. Hitelfelvétel előtt gondosan mérlegeljük anyagi helyzetünket, teherviselő képességünket és jövedelmünk esetleges csökkenésének lehetőségét!
  • 2. Ne vegyünk fel újabb kölcsönt addig, míg előre meg nem tervezzük, hogyan és mennyi idő alatt fogjuk azt visszafizetni.
  • 3. Mivel a személyi kölcsönt arra költhetjük el, amire csak akarjuk, így könnyen elkölthetjük olyan dolgokra, melyeket akár nélkülözni is tudnánk. Ezt mindenképp mérlegeljük a felvétel előtt!
  • 4. A kamaton felül egyéb költségeket is felszámolhat a hitelintézet, ezért alaposan tanulmányozzuk át a hitelszerződést még az aláírása előtt!
  • 5. Alaposan nézzünk körül a bankok, pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között! Hasonlítsuk össze az ajánlatokat a THM segítségével, vagy használjuk az online elérhető hitelkalkulátor programokat, illetve a termék-összehasonlító táblázatokat.
  • 6. Ügyeljünk arra, hogy hitelünk törlesztőrészleteit rendszeresen fizessük, mert az elhanyagolt kölcsönök hamar problémás adóssággá válhatnak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem