4 °C Budapest
5 étel, amiről eddig azt hitted, egészséges: pedig nem

5 étel, amiről eddig azt hitted, egészséges: pedig nem

2017. október 24. 17:30

Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb szerepet játszik az emberek életében. Sokszor azonban találkozhatunk olyan ételekkel, amikről azt hittük, hogy egészségesek, de valójában nem azok. Sőt néhányuk még veszélyes is lehet. Éppen ezért összegyűjtöttünk öt olyan ételt, ami sokkal többet árthat, mint használhat az egészségnek.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

Hiába található Magyarországon egyre több üzletben egészséges étel, mégis sok honfitársunk egészségtelenül étkezik és ezért elhízással küzd. Sőt, sok olyan egészségesnek hitt élelmiszer is található a boltok polcain, amikről szép lassan kiderül, hogy valójában nem az, aminek látszik. Ezáltal pedig a jóhiszemű fogyasztó könnyen vihet be a szervezetébe olyan káros anyagokat, amiket nem szeretett volna.

Hogy kivédhessük önmagunk félrevezetését, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy melyek azok az egészségesnek hitt élelmiszerek, amik hosszútávon inkább károsítják, semmint javítják egészségünket. Éppen ezért egy táplálkozási szakértő nyomán összegyűjtöttük, mi az az 5 étel, ami könnyedén megtévesztheti a vásárlókat.

Az 5 áruló

Tonhalkonzerv

A tonhalkonzerv talán az egyik legmeglepőbb élelmiszer a listán. Hiszen sok helyen megtalálható az egészséges étrend kialakításához szükséges alapanyagok között. A táplálkozási szakértő szerint azonban hiába az arany kombináció (magas protein és alacsony zsír) nagyon hiányzik a magas omega-3 zsírtartalom. Ami például a lazacban és a szardíniában megtalálható, amellett, hogy ezek is rendelkeznek a tonhal kedvező adottságaival.

Ennél azonban sokkal nagyobb probléma a tonhalkonzervvel, hogy higanyt tartalmazhat. A higany pedig egy olyan mérgező elem, ami nem tud kiválasztódni a szervezetből. Ezért a táplálkozási szakértő azt javasolja, hogy az ajánlott elfogyasztott tonhalmennyiséget lehetőség szerint azonnal cserélje mindenki lazacra vagy szardíniára.

Rizskréker

Sokan úgy próbálnak kitartani diétájuk mellett, hogy a káros nassolnivalókat egészségesebbnek vélt termékekkel helyettesítik. Ez azonban nem mindig kifizetődő. 10 rizsből készült rágcsálnivaló kréker szénhidrát tartalma (24 gramm) például megegyezik két vekni kenyérével. Ezen felül pedig az ilyen termékek gyakran tartalmazhatnak olyan adalékot, amik befolyásolják a teltségérzetet, valamint kevés bennük a protein és más kulcsfontosságú tápanyagok.

Mindezek tudatában a rizskrékerek nem lehetnek részei egy egészséges táplálkozásnak. Hiszen csupán üres kalóriákat és gyors vércukorszint emelkedést kínálnak - véli a táplálkozás szakértő.

Szójaszósz

Egyes távol-keleti ételekről sokan hajlamosak úgy gondolkodni, hogy egészségesek. Ez sok esetben így is lehet, ugyanakkor a szójaszósz nem igazán tartozik ezek közé az élelmiszerek közé. Egy adagnyi olyan étel, ami szójaszósszal van meglocsolva 1000 mg nátriumot is tartalmazhat, ami több mint fele mennyiséget jelent az ajánlott napi bevitel viszonyában. Így ha már egy kicsivel is több ilyen ételt eszünk a kelleténél, akkor könnyen masszív mennyiségű sót juttathatunk a szervezetünkbe. Ami könnyen az egekbe repítheti a vérnyomást. Ha tehát a távol-keleti konyha szerelmesei vagyunk érdemes kutatni olyan szószok iránt, amik csökkentett sótartalommal rendelkeznek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,9 százalékos THM-el, és havi 82 061 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az MKB Banknál 3,21% a THM; a Raiffeisen Banknál 3,44%; a CIB Banknál és a Gránit Banknál 3,45%; míg az Unicredit Banknál 3,58%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Növényi olaj

A gasztronómiai változásokkal párhuzamosan egyre több konyhában találni meg spray formájában a sütéshez használt olajat. Ez nem csak kényelmes megoldás, hanem a flakon használatával a főzés során csökkenthető az olajfelhasználás is. Ez azonban nem kifizetődő akkor, ha például olívaolajat használunk. Ugyanis az alacsony mennyiségű olajhasználat ebben az esetben azt eredményezi, hogy megfosztjuk magunkat a felbecsülhetetlen értékű antioxidánsoktól és vitaminoktól, amit az olaj tartalmazhat. Éppen ezért a szakértő azt tanácsolja, hogy ha rendelkezünk is növényi olaj sprayvel, akkor is törekedjünk arra, hogy extra szűz olívaolajból legyen betárazva odahaza hagyományos, üveges kiszerelés is.

Rizsmaláta szirup

A cukor napjainkban igazán rossz megítélésnek örvend. Ennek következtében a fogyasztók tömegesen kezdték el helyettesíteni étrendjükben a cukrot. Sok helyettesítő azonban nem bizonyul jó választásnak. Ilyenek például az erjesztett rizsből készült szirup is, ami a táplálkozási szakértő szerint csupán egy újra feltalált cukor. A termékben ugyanis nagymennyiségben jelen vannak szénhidrátok, glükóz és maltóz. Így attól, hogy egy árucikk fruktóz mentes, nem jelenti azt, hogy kalória szegény is. Érdemes tehát kétszer is meggondolni, hogy az ember milyen cukorpótlót választ.

A magyarok is veszélyben

A listát végigböngészve megállapítható, hogy senki sincs könnyű helyzetben akkor, ha éppen az egészséges étrendjét tervezné. Persze nem lehet azt mondani, hogy csak ezen múlna az, hogy valaki egészséges legyen. Továbbá az sem igaz, hogy nincs megfelelő alternatívája a káros étkezési szokásoknak. Magyarország ugyanakkor kifejezetten rosszul teljesít akkor, ha táplálkozási szokásokról van szó. Sőt országunk már évek óta az élbolyba szerepel minden olyan listán, ami az elhízással kapcsolatos. Ezt támasztja alá az OECD 2017-es jelentése is, ami a vizsgált országok közül a legelhízottabbak közé sorolja a magyarokat.

A kutatásokból kiderül továbbá, hogy a 15 évnél idősebb magyar lakosság 30 százaléka elhízott. Ez pedig különösen veszélyes annak fényében, hogy világszerte többen halnak meg az elhízás okozta szív- és érrendszeri megbetegedések következtében, mint amennyien háborúkban - állítja a Washingtoni Egyetem egészségügyi intézetének vezető kutatója. A tanulmányok rávilágítanak arra is, hogy a világon minden ötödik ember a rossz táplálkozás miatt hal meg.

Az elhízás tehát egy olyan globális probléma, ami Magyarországot különösen érint. Ezért különösen fontos, hogy nagy körültekintéssel válasszuk azokat a táplálékokat, amiket diétánk részévé akarunk tenni. Továbbá fordítsunk nagy hangsúlyt környezetünkre is, hiszen a minket körül vevő emberek is nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy tudatosabban éljünk. Vagy éppen ellenkezőleg, hogy egészségtelenek legyünk.

(DailyMail)

NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2021. október 19. kedd
Nándor
42. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?