A budapesti lakosok többsége nincs tisztában azzal, mennyibe kerül pontosan egy BKV-jegy. A felmérésben megkérdezettek nagy része ennek ellenére drágának tartja a viteldíjat - írja a Népszabadság.
A BKV megbízásából a Marketing Centrum által készített felmérés alapján elmondható, hogy az elmúlt tíz év során alig változtak az utazási szokások. Az ezer megkérdezett csaknem fele rendszeresen használja a metrót, de majdnem hasonló gyakorisággal a buszt, valamint a villamost is.
27 százalék csak alkalmi metróhasználó, a többiek pedig csak elvétve használják a BKV-járműveit. A belvárosban élők gyakrabban utaznak metróval, mint a budaiak, vagy a pesti peremkerületeken lakók.
A többség azt sem tudja, mennyi az aktuális viteldíj, a válaszadók 14 százaléka még becslésre sem vállalkozott. Akik mégis megtették, általában jelentős mértékben alábecsülték a bérletek árát. A pontos árat a megkérdezettek mindössze 8 százaléka tudta.
A jegyek árának terén sem volt nagyobb mértékű tájékozottság tapasztalható, ugyanis a megkérdezettek csupán 37 százaléka tudta, hogy pontosan 230 forintba kerül a vonaljegy. Ennek ellenére a megkérdezettek 71 százaléka a saját anyagi helyzetéhez képest drágállotta a viteldíjat, a szolgáltatáshoz képest pedig 66 százalék sokallta az árat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A megkérdezettek közül a férfiak toleránsabbnak bizonyultak a tarifákkal szemben, a nők nehezebben fogadják el azokat. A megkérdezettek 73 százaléka ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy ez mégsem befolyásolja az utazási szokásokat.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







