Egymilliárdos gigabírságot varrtak az Auchan nyakába

2015. március 23. 14:03

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Auchan Magyarország Kft. (Auchan) megsértette a kereskedelmi törvényt, mert utólagos árkedvezmény-támogatás címén, egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Auchan 2006. június 1. és 2014. december 31. között a nem élelmiszer jellegű termékek beszállítóinak mintegy háromnegyedétől egyedi, százalékos mértékű, forgalomtól független, az átvett teljes nettó áruértékre vetített utólagos árkedvezmény-támogatási díjat kért azért, hogy az érintett vállalkozás bekerülhessen vagy bennmaradhasson az Auchan árukészletében.

A GVH azonban nem azonosított olyan szolgáltatást, amelynek ellentételezésére szolgálhatott volna az utólagos árkedvezmény-támogatás, annak semmiféle teljesítményösztönző funkciója nem volt, tehát az gyakorlatilag - elnevezésétől eltérően - díjként működött.

A kereskedelmi törvény tiltja, hogy egy kereskedő egyoldalúan díjat számítson fel a beszállítóinak, hogy azok a kereskedői beszállító listára, illetve termékeik a kereskedői árukészletbe kerüljenek, továbbá nem szabhat ki díjat más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásért sem.

A GVH a bírság kiszabásakor az Auchan utólagos árkedvezmény-támogatásból elért nettó forgalmából indult ki.

A GVH jelentős súlyosító körülményként értékelte, hogy az Auchan változatlanul folytatta jogsértő magatartását az után is, hogy a GVH nyilvánosságra hozta 2012. júniusi, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel szemben, a Vj/47/2010. számú ügyben hasonló okok miatt hozott határozatát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a beszállítók egy része (átlagosan 44%) nem kiszolgáltatott piaci szereplőnek tekinthető kis- és középvállalkozás volt.

Reagált az Auchan

"Az Auchan Magyarország Kft. ma értesült a Gazdasági Versenyhivatal határozatáról, melynek sem az érvrendszerével, sem pedig a kiszabott, példa nélkülien magas bírságával nem ért egyet. Az Auchan Magyarország Kft. az elmúlt 17 évben, megalakulása óta minden jogszabályt betart, így a kereskedelmi törvényt is. Vállalatunk nem követett el jogsértést, ezért minden rendelkezésre álló jogi eszközt meg fogunk ragadni azért, hogy ezt be is bizonyítsuk, és bízunk a bíróság tisztán látásában" - mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm