Víz- és energiatakarékossági szolgáltatásokat is nyújtana a világ egyik legnagyobb informatikai vállalata. Például olyan informatikai berendezéseket terveznek, amelyek előre jelzik, ha fertőző anyag került a vízvezeték-hálózatba.
Az informatikai világcég a napokban mutatja be új, vízgazdálkodással kapcsolatos fejlesztéseit. Úgy látják, a teljes piac akár 20 milliárd dolláros hasznot is hozhat a következő öt évben.
A lépés egyik eleme annak a tervnek, amely szerint az IBM fontos szereplőjévé válna az infrastrukturális szolgáltatásoknak, például a közlekedésszervezés és a villamosenergia-hálózat területén. A cég arra törekszik, hogy meggyőzze az állami szereplőket és a közszolgáltatásokat nyújtó vállalatokat arról, hogy fejlesztéseivel komoly hatékonyságnövelés érhető el.
Például a központtal folyamatos összeköttetésben álló IBM- rendszer automatikusan elküldi az adatokat, ahelyett, hogy az áramszolgáltató mérőóra leolvasója minden házba becsengetne, hogy felírja az óraállást.
Az IBM szerint a mérnökei által kidolgozott rendszer a hatékony és energiatakarékos vízfelhasználáshoz is nagy mértékben hozzájárulhat. A szolgáltatók sokkal egyszerűbben tudnák felügyelni a vízfogyasztást, a rendszer hamarabb észleli például a csőtörést, vagy azonnal figyelmeztet, ha valamilyen káros anyag került a vezetékekbe.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vállalat egy ír tengerészeti központtal együtt dolgozik a "SmartBay" elnevezésű projekten, olyan szenzorokat fejlesztenek, amik érzékelik a szennyeződéseket, a víz kémiai változását. A fejlesztés alatt álló mérőeszközök a halászoknak és a hajóknak is tudnak segíteni, például felismerik a vízen lebegő veszélyes anyagokat.
A projektek ugyanakkor az IBM válságkezelő stratégiájába is illeszkednek: a cég azt reméli, hosszú távon komoly profitra tehet szert az új fejlesztések segítségével.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








