0 °C Budapest

Egységben az erő - szeretnél versenyképes lenni?

Pénzcentrum
2007. június 28. 12:00

Ma hazánkban egyelőre kevéssé ismert fogalom a klaszter, pedig könnyen lehet, hogy ebben (is) rejlik a kis- és középvállalkozási szegmens versenyképességének fokozásának kulcsa.

Egy kis fogalommagyarázat

Egyértelmű meghatározás nincs és nem is adható a klaszterre a számos értelmezési, megközelítési lehetőségből fakadóan. Ennek ellenére természetesen több próbálkozás is akad a definiálására.

Az összes lehetőség kivesézése helyett mi most megelégszünk egy 2005-ben készített OECD-LEED tanulmány által felállított fogalom-meghatározással: "vízszintesen vagy függőlegesen kapcsolódó, egymással összefüggő üzleti tevékenységekre szakosodott cégek és a támogató szervezetek helyi csoportosulásai."

Ennek alapján tehát a klaszterek lényege a vállalatok (valamint üzleti partnereik és a támogató szervezetek) együttműködése, melyek kulcspontja a lokális, regionális versenyelőny kihasználása, a versenyképesség megteremtése, fenntartása, erősítése.

A klaszterek két alaptípusának általában a regionális, valamint az iparági klasztereket szokták tekinteni, azonban ezeken belül, illetve túl több kategória is képezhető (így például akad, aki a vertikális és horizontális csoportosulásokat is megkülönbözteti, de létezhet hálózatra/intézményre épülő klaszter is).

Az iparági klaszterek jellemzően egy adott ország, régió húzóágazatában jönnek létre, emiatt főleg a kisebb országokra (így például Hollandiára) jellemzőek. Ezzel szemben a regionális klaszterek esetében az iparági és a földrajzi koncentráció együttesen valósul meg, ilyen csoportosulásokkal általában a nagyobb országokban (pl. USA) találkozhatunk.

Miért jó, ha létrejön egy klaszter?

Mint azt már több ízben említettük, a klaszterek egyik legnagyobb előnye a versenyelőny kihasználásának megkönnyítése, elősegítése. Ezen kívül a csoportosulások mellett sorakoztatható fel érvként a koncentrált érdekérvényesítési erő, amely többek között a szabályozás területén segíthet a vállalkozásoknak megfelelő környezet kialakításában.

A fenti előnyök mellett jelentkezhet még a specializáció révén jelentkező termelékenységjavulás (amely végső soron a versenyképesség javulásában csapódhat le).

Klaszter-helyzet Magyarországon

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Annak ellenére, hogy még kevéssé ismert itthon a klaszterek fogalma, egyre több csoportosulással találkozhatunk, ezt alátámasztja az OECD-LEED tanulmány is. Igaz, többen úgy vélekednek, ezek egy része nem tekinthető igazi klaszternek, illetve több közülük nem is működik aktívan.

Az egyik leginkább ismert hazai klaszter a 2000-ben alakult Pannon Autóipari Klaszter (PANAC), amely az autóipar területén érdekelt vállalkozások, valamint szervezetek önkéntes alapon szerveződő hálózati együttműködése.

A klaszter előnyeit önmagában is mutatja a PANAC által a tagvállalatoknak nyújtott szolgáltatások listája. A tagok számára ingyenesen hozzáférhető az Autóipari Adatbázis, emellett a teljesítmények összehasonlítására létrejött a Benchmarking Klub. A PANAC megtakarítási klub pedig olyan közös beszerzések indítása, melyek révén a legjobb piaci áron történő árubeszerzés révén jelentős megtakarításra lehet szert tenni.

De a PANAC mellett számos egyéb klasztert is találhatnak az érdeklődő vállalkozások, több "első magyar" klaszter közül is lehet választani, létezik alternatív energia, építőipari, nyelviskola, iparos, beszállítói, repüléstechnikai klaszter is.

Újabb klaszter létrehozása? Nem lehetetlen...

Természetesen lehetőség nyílik újabb klaszterek létrehozására is, ehhez akár pályázati segítség is igénybe vehető, tipikusan ilyen lehetőséget nyújtanak a határ menti, valamint a szomszédos országok közötti együttműködéseket támogató INTERREG programok, illetve a Határon Átnyúló Programok.

Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 5. vasárnap
Ágota, Ingrid
5. hét
Február 5.
Nutella Nap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?