A fuvarozók tiltakozásának fő oka, hogy míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre, de a folyamatot az állami rendelkezések lassíthatják.
Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot összefogó IATA vezető közgazdásza a szervezet szerdai videokonferenciáján ismertette ötéves előrejelzését. E szerint a légiközlekedés csak 2023-ra állhat vissza a 2019-es szintre, miközben a globális gazdaság két évvel korábban, már 2021-ben újra elérheti a járvány előtti szintet.
A különbség oka, hogy az országok soha nem tapasztalt mennyiségű pénzzel támogatják a gazdaság újraindítását, és a központi bankok is öntik a készpénzt a piacokra. A repülés azonban vakcina hiányában csak biztonsági intézkedésekkel folytatódhat, ez pedig visszaveti az utasok bizalmát a repülés iránt.
Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a lassú kilábalást egyes kormányzati intézkedések tovább lassíthatják, ezek közé sorolta a legutóbb Spanyolország és az Egyesült Királyság által bevezetett kötelező karantént is.
Az Európai Unió szerdai döntésével megerősítette: ha az utas nem fogadja el a törölt járat fejében felajánlott kupont, akkor hét napon belül vissza kell téríteni a jegy árát.
Alexandre de Juniac szerint csak május végéig 9,2 milliárd euró értékben kellene a cégeknek visszatéríteni a le nem utazott jegyek árát, de így hamar kifogynak a készpénzből, és csődbe mennek. E helyett az egy évig érvényes kupon bevezetését javasolta az IATA, a szervezet ezért nem ért egyet az unió javaslatával.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








