A közúti közlekedést a hídmosás mellett a ma és holnap, azaz szeptember 19-én és 20-án zajló autómentes hétvége is nagymértékben befolyásolja.
Összeütközött egy busz és egy villamos Budapest XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésénél - közölte a katasztrófavédelem kedden. A balesetről, amelyben többen megsérültek, az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére később úgy tájékoztatott, hogy hét embert vittek kórházba, egyikük életveszélyes állapotban volt.
A balesetben a villamos kisiklott, az útszakaszon forgalomkorlátozásokra is sor került. A BKK később tudatta azt is, hogy a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésében egy 62-es villamos és egy 124-es busz ütközött össze. A villamos egy forgóvázzal kisiklott, valamint a rendelkezésre álló információk szerint a buszon utazók közül többen, illetve az autóbusz vezetője is megsérült - írták.
Az Országos Mentőszolgálat azt közölte az MTI kérdésére, hogy a helyszínről négy embert könnyebb, két embert súlyos, egyet pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.
A helyszínelést és a műszaki mentést azóta befejezték a Nagy Lajos király útján a Telepes utcánál a Bosnyák tér közelében, ahol korábban baleset történt. A 3-as, a 62-es és a 62A villamos ismét a teljes vonalon közlekedik, a 124-es, a 125-ös, a 125B és a 277-es autóbusz az eredeti útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd délelőtt a közösségi oldalán. A legfrissebb információk szerint az érintett buszok és villamosok újra járnak.
Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






