Miközben Európa még az idei első hőhullám utóhatásaival küzd, a meteorológusok már egy újabb, a korábbinál is intenzívebb forróságra figyelmeztetnek.
Duplájára, 10 euróra emelkedik a későn regisztrálók számára a napi belépő ára Velencében a következő turisztikai szezon kezdetén, jövő tavasszal, és az ideinél kétszer több napon át kell megfizetni - jelentette be az észak-olaszországi város vezetése.
A megemelt díjat csak azoknak kell megfizetniük, akik nem a városban szállnak meg. A szállóvendégek ugyanis idegenforgalmi adót fizetnek. A napi belépőt ráadásul tovább, július végéig kell majd fizetniük a városba látogatóknak, és kétszer annyi napon át, mint idén.
A belépődíjat csak a különösen nagy forgalmú napokon, hétvégéken (a pénteket is beleértve) és a június 2. nemzeti ünnepen kell megfizetni, és csak reggel fél 9-től délután 4-ig, így jövőre összesen 54 napon (szemben az idei 29 nappal).
Velencében idén tavasszal vezettek be 5 eurós belépődíjat azoknak, akik nem ott szállnak meg. 485 ezer turista mintegy 2,4 millió euróval gazdagította a várost az idei idényben.
Akik legkésőbb 4 nappal érkezésük előtt lefoglalják a jegyet, azok továbbra is 5 euróért léphetnek majd be a városba. Tizennégy évnél fiatalabbak után nem kell fizetni. A napijegy meglétét okostelefonon megjeleníthető QR-kóddal kell igazolni. Aki ezt nem tudja bemutatni, az akár 300 euróra is büntethető, de a kísérleti fázisban ezt még nem ellenőrizték a hatóságok.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Velencében 50 ezren élnek és a vendégágyak száma is nagyjából ugyanennyi. A napijegyekből befolyó bevételt a városvezetés a csatornák, az utak és az épületek felújítására fordítja.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







