18 °C Budapest
Rear view of smart causal male holding umbrella and walking along the park in rainy urban city.

Kiadták a riasztást: délutánra 10 megyét ér a durva zivatar, jégeső is lehet

2024. április 15. 09:50

Hétfő délutánig kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, azonban késő délutántól előbb az északnyugati, majd estefelé az északi megyékben is kialakulhatnak zivatarok, helyenként akár hevesebb zivatarok is, amelyeket lokálisan intenzív csapadékhullás (>20-30 mm) kísérhet - írja a HungaroMet. Emellett viharos széllökések (>70-80 km/h), és jégeső is előfordulhat környezetükben.

Hétfőn az ország déli felén derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Eközben az északi tájakon a változó felhőzet mellett is több órára kisüt a nap. Délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen kezd megnövekedni a felhőzet, emellett egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, sőt néhol zivatarra is. Az ország délkeleti felén, kétharmadán erős lesz a délnyugati szél, északon, északnyugaton ezzel szemben az északnyugatira forduló szelet csak záporok, zivatarok környezetében kísérhetik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 31 fok között alakul, az északi, északnyugati határ mentén lesz hűvösebb, míg a Dél-Alföldön a legmelegebb az idő. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn este folytatódik a felhőzet növekedése és vastagodása északnyugat felől, és ezzel együtt - főként hazánk északnyugati felén, kétharmadán - egyre többfelé várható eső, zápor, az esti órákban néhol még zivatar is előfordulhat. A délkeleti tájakat csak reggelre éri el a vastag felhőzet. Reggelre főként az északnyugati tájakon és lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék is összegyűlhet! A légmozgás döntően mérséklődik, de a záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak élénk, erős, esetleg viharos széllökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.

Friss! Módosult a riasztás: már másodfokú veszélyt jeleznek zivatar miatt ebben a vármegyében 

Riasztás van érvényben 10 vármegyében: Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyék területén. "Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" - írták. 

Kedden túlnyomóan borult idő várható, sokfelé esővel, záporral, hazánk délkeleti harmadán pedig a napos periódusok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk záporokkal, helyenként zivatarral. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik. A csúcsérték 9 és 24 fok között alakul. Északnyugaton lesz a hidegebb, ott reggel beáll a maximum, 23, 24 fok a délkeleti határnál valószínű, de a déli óráktól már arrafelé is hűl a levegő.

Jelenleg két megyében, Győr-Moson-Sopronban és Vasban van érvényben citromriasztás a keddi eső miatt, ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Szórványosan előfordul eső, záporeső. Az északi szél sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 8, a maximum 11 és 17 fok között várható.

Csütörtökön jobbára erősen felhős időre számíthatunk, majd egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. Szórványosan valószínű záporeső. Az északi szelet sokfelé kísérik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

Pénteken már változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, helyenként záporral, néhol zivatarral. Sokfelé megélénkül, néha megerősödhet az északi, északnyugati szél. Hajnalra általában 0, +6 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken -1, -3 fokot is mérhetnek. Délután 10, 16 fok lesz a jellemző.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 23. csütörtök
Dezsõ
21. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 22. 20:53
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem