A hévízi Ensana Thermal Hotel „Kék Balaton” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2026 címet.
Az utószezonban eddig 230 ezernél is többen utaztak le vonattal a Balatonhoz, vagy onnan haza, esetleg a tóparti állomások között. Ez a tavalyi szeptembert tekintve 27 százalékkal több utast jelent, de még a járvány előtti azonos időszakokhoz képest is 22,5 százalékkal többen választották ezt az utazási módot. Május és szeptember között pedig 3 millióan szálltak ezen a szakaszon vonatra – számolt be a MÁV.
A fejlesztéseknek köszönhetően idén az ország minden korábbinál több régiójából lehetett átszállás nélkül eljutni a Balatonhoz, miközben a legnagyobb tavunk mindkét oldalán éjjel-nappal jártak a vonatok. Az elő- és a főszezonhoz hasonlóan az utószezonban is rekordsokan választották a MÁV-START járatait, hogy eljussanak a Balatonhoz, nyár végén a déli partra közel 159 ezren, míg az északira csaknem 72 ezren utaztak. A teljes nyári szezon alatt megközelítőleg 39,4 százalékos volt utasok számának növekedése 2021-hez képest, a 2019-es eredménynél pedig nagyjából 36,8 százalékkal jobb az eredmény. Nem meglepő módon a legnépszerűbb desztinációk idén is Balatonfüred, Zamárdi, Siófok és Balatonlelle volt.
A MÁV információi szerint az utasok többsége a jegyét online felületen vásárolta meg: az utazók 24 százaléka a MÁV applikációban, 13,7 százaléka az interneten, 15 százalékuk pedig, az 5 százalék kedvezményt biztosító automatából vásárolt, beleértve az idén a főszezon elejére több tóparti állomásra és megállóhelyre is telepített 37 jegy- és bérletértékesítő eszközt.
A Balaton 24/72 napijegyekből – amik leginkább a Balaton körüli utazást könnyítik meg, hiszen egyaránt érvényesek Volán-buszokra és a vonatokra – idén 5700 darabbal több kelt el, mint tavaly. Összesen 37775-en választották ezt a konstrukciót.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







