A Pénzcentrum 2026. szeptember 4.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A jövő héten is marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként, a hóval borított tájakon mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn elsősorban a nap első felében fordulhat elő gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék a nyugati vidékeken. Az északi, északkeleti megyékben kevesebb felhőre, többórás napsütésre lehet számítani, és a nap folyamán az északnyugati tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet. Az ország déli felén viszont jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég.
Nagyobb területen megélénkül, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Bodrogközben megerősödik a szél. A keleti tájakon néhol hordhatja is a havat a szél. A leghidegebb órákban mínusz 8 és 0 fok közötti, de a kevésbé felhős, hófödte tájakon mínusz 10 fok alatti értékeket is mérhetnek. Délután jellemzően plusz 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de északon, északkeleten ennél melegebb is lehet.
Kedden és szerdán általában több órára kisüt a nap. Nem valószínű csapadék. Sokfelé élénk, a Nyugat-Dunántúlon és keleten erős széllökések is lehetnek. Kedd hajnalban jellemzően mínusz 7 és mínusz 1 fok alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélvédett helyeken mínusz 10 foknál hidegebb lehet. Kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti értékek várhatók.
Szerdán a minimumhőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 4 fok között alakul, de a hóval borított, illetve a szélcsendes helyeken akár mínusz 10 fok is lehet. A maximumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű.
Csütörtököm melegfront vonul át az ország felett. Több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. A szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában mínusz 9 és mínusz 3 fok közötti értéket, de a hóval borított tájakon, valamint a szélcsendes fagyzugokban akár mínusz 15 fokot is mérhetnek. Délután mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken hajnalban ködfoltok lehetnek. Napközben többórás napsütés várható, csapadék nélkül. Többfelé élénk, néhol erős lehet a szél. A hajnalban mínusz 10 és 0 fok közötti hőmérsékletről kora délutánra plusz 1 és 9 fok közé melegszik a levegő.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szombaton és vasárnap hajnalban is lehetnek ködfoltok. Néhol kevésbé, másutt erősebben felhős lesz az ég. Szombaton előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, vasárnap nem valószínű. Szombaton még helyenként megerősödhet a szél, vasárnap csak élénk légmozgás várható. Szombaton a minimumok mínusz 8 és plusz 2, a maximumok 0 és plusz 8 fok között alakulnak.
Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.
Címlapkép: Kiss Gábor, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







