10 perctől csaknem másfél óráig terjedően hosszabb menetidőről, pótlóbuszokról, kihagyott állomásokról számolt be közösségi oldalán.
![She is taking in the last sun rays of the day](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2021/05/1621254108-1mP5ivDWi_lg.jpg)
Ugyan nem váltunk remetévé az elmúlt bő egy esztendő során, azonban nyáron még leginkább otthonunkban látjuk magunkat a jövés-menés helyett. Ezúttal is maximum a Balaton lesz a Riviéra: óvatosak és szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy visszakapjuk-e régi életünket. Összességében inkább stresszel tölti el a magyarokat a nyitás és az idei nyár gondolata - derült ki egy friss felmérésből.
Mit hoz a nyitás? Olyan lesz a nyár, mint a tavalyi, azaz még korlátozásokkal teli, vagy esetleg már egészen szabad, mint 2019-ben, amikor még azt sem tudtuk, mi fán terem a koronavírus? Merjünk-e nyaralni? Ha igen, meddig merészkedjünk? Elküldjük-e a gyereket táborba? A szabadság mámorító szele hasonló stresszt okozhat az emberekben, mint az ún. „kapunyitási” pánik, azaz a mai huszonévesek által a felnőttlét kapujában átélt lelki krízis. Legújabb kérdőívében arra volt kíváncsi az Allianz Hungária, hogy hogyan érezzük magunkat most mi, magyarok.
Nem váltunk remetévé, de sokat változtunk
A felmérésben résztvevők döntő többsége, 70,2 százaléka szerint az alapvető óvintézkedéseket betartva még lehet csodás, élményekkel teli nyarunk, és ezért kompromisszumokra is hajlandó, inkább hordja a maszkot, csak lehessen jönni-menni, kirándulni. A kitöltők csupán 7,5 százaléka vallotta magát optimistának, s érzi azt, hogy most már visszakapjuk a régi életünket. Ennél jóval többen (22,3 százalék) bizonyultak borúlátónak, és vélik úgy, hogy talán majd a következő nyár lehet olyan, mint a koronavírus előtt.
A legtöbben óvatosnak vallják magukat a szabadidős tevékenységek tekintetében: 70,8 százalékuk jobban meggondolja, mit csináljon, kikkel találkozzon, merre és mivel menjen. Noha csak a válaszadók 12,6 százaléka választja a remete életmódot, azaz keres inkább otthoni elfoglaltságot magának, arra a kérdésre, hogy milyennek látnak egy átlagos nyári hétvégét, a válaszadók közel fele azt válaszolta, hogy leginkább otthonában tölti majd az ideje nagy részét, csak akkor mozdul ki, ha nagyon muszáj. A résztvevők 14,9 százaléka családi és baráti programokkal tervez a hétvégékre, 39,2 százaléka szerint pedig a strandon talán nem kell maszkot viselni, de idén nyáron még mindenki nagyon óvatos lesz.
Nyaralás 2021: marad a magyar tenger
Az Allianz Hungária tavaly nyári, utazással kapcsolatos felméréséhez hasonlóan, idén is arra voksoltak a legtöbben, hogy maximum a Balatonban csobbannak vagy valamilyen tematikus országjáró túrát szerveznek: a válaszadók 69,7 százaléka tervez idén belföldi üdülést. A kitöltők válaszadási hajlandóságából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a külföldi utazást tervezők is sokkal óvatosabbak: 40,5 százalékuk szerint hasznos átböngészni az utasbiztosítási lehetőségeket, hogy mik vonatkoznak például az olyan esetekre, ha utazás során lesz valaki koronavírusos.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felmérésből az is kiderül, hogy legtöbben autóval indulnának útra (66,9 százalék) és az Airbnb szállásokat, apartmanokat, panziókat vélik a legbiztonságosabbnak (63,6 százalék). A résztvevők jelentős többsége, közel 70 százaléka a gyermekek táboroztatása kapcsán is óvatosságra int és egyetértenek azzal a gondolattal, miszerint ezt még alaposan át kell gondolniuk a szülőknek.
(Kapu)nyitási pánik karantén után
Az elhúzódó pandémia alaposan felforgatta a mindennapjainkat. A bezártság, az online térbe költözött élet, a járvány mentális, érzelmi, pszichés hatásai befolyásolták és továbbra is hatással vannak emberi kapcsolatainkra, fizikai állapotunkra, és meghatározhatják mindennapi együttműködési, illetve teljesítőképességünket is. Mindezt a felmérés eredménye is alátámasztja, ugyanis a résztvevők 61,8 százalékát inkább stresszel tölti el a nyár gondolata, nem érzi magát felkészültnek a nyitásra lelkileg.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)