Kígyózó sorok állnak országszerte a gumiszerelő-műhelyek előtt és a keréktárolói szolgáltatások iránt is egyre nagyobb a kereslet. Aki még nem tette meg annak még nem késő lecserélni a kocsin lévő gumiabroncsokat téli változatra. Igaz, a kocsi "átgumizása" nem olcsó mulatság de még mindig kevesebbe kerül mint egy új lámpabúra vagy egy kórházi kezelés.
A téli gumik, gyártási technológia és az összetételük révén nem dermednek nulla fok alatt sem (hét fok alatt a nyári gumik rideggé válnak), ezáltal pedig megfelelő tapadást biztosítanak a hideg, vizes, havas aszfalton is. A felületükön található sok apró lamella miatt a gumi kipréseli a latyakot a futófelület alól, ezáltal az abroncs közvetlenül kapcsolódik az útfelülethez.
Mi mit jelent
Első lépésben az abroncs méretének a meghatározása történik. A túl nagy vagy túl kicsi gumi károsíthatja az alkatrészeket (nagyobb kopás), illetve ronthat a jármű menettulajdonságain is. A pontos méret meghatározása történhet a kocsi szervizkönyvéből vagy ennek hiányában szakszervizben szakemberek segítségével.
Azonban mielőtt nekilátnánk a megfelelő abroncs kiválasztásának nem árt ha tisztában vagyunk azzal, hogy miként jelzik a gumik méreteit. Ezeket az adatokat mindig a gumi oldalán lévő számsor tartalmazza. A 155/55 R13 T például azt jelenti: a gumi futófelületének a szélessége 155, az 55 az abroncs magassága a keréktárcsa méretéhez képest, százalékban. Az R 13 a kerék átmérőjét jelenti collban. A sor végén lévő betű pedig a gumi legnagyobb sebességét adja meg. A Q 160 kilométeres maximális sebességet jelent, az R 170-et, az S 180-at, a T 190-et, az U 200-at, a H 210-et, a V-240-et, a W pedig legfeljebb 270 kilométert óránként.
Ezen kívül van még úgynevezett váltóméretezés, aminek segítségével nagyobb átmérőjű de kisebb oldalfal vastagságú gumit lehet az autóra szerelni. Azonban azzal nem árt tisztába lenni, hogy a "peres" gumi használata, a hazai "tankcsapdákkal" tarkított utakon igencsak merész vállalkozás.
Mennyi az annyi?
Egy komplett téligumi-garnitúra megvásárlása és felszereltetése nem olcsó mulatság. Körülbelül 100 ezer forintba kerül egy-egy téli beruházás. Igaz, ez még mindig kevesebb, mint az autó "kikalapálása"
Tavalyhoz képest az árak csak kis mértékben emelkedtek. A tapasztalható 6 százalék körüli emelés is leginkább, a forint-euró árfolyamváltozásának következménye.
Már lehetőség van arra is, hogy hitelre vásároljuk meg a gumiba csomagolt téli biztonságot. Így sem kerül kevesebbe (sőt) de legalább nem egyszerre terheli meg a családi kasszát.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új gumik helyett dönthetünk a használt vásárlása mellett is, az eredeti ár töredékéért. Ebben az esetben viszont mindenképpen kérjük ki szakember tanácsát.
Van ahol nem előny a téli gumi
Bár a téli gumik használata télen javasolt, a biztosítótársaságok mégsem regisztrálják az időjárásnak nem megfelelő abroncshasználat miatt bekövetkezett baleseteket. A biztosítók a kárstatisztikákban csak azokat az adatokat nézik - például kor, nem, autótípus, település - melyek alapján később összeállíthatják a tarifatáblázatukat.
Vannak azonban olyan európai országok, ahol a biztosítótársaságok nem is vállalják a kockázatot, ha az ügyfél nem az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használ, de Magyarországon ez nem elvárás. Itthon a biztonságos vezetés "díjazása" inkább az alkalmazott bónuszrendszerbe épül be.
Amire még érdemes figyelni
A nyári és téli garnitúrát váltó autótulajdonosoknak érdemes figyelniük az abroncsok tárolására is. A nem használt gumikat mindig fektetve kell elhelyezni, ha felnire vannak szerelve akkor felfújt állapotban. Az abroncsokat célszerű időnként megfordítani, nehogy deformálódjanak, és száraz, árnyékos, szobahőmérsékletű helyen tárolni azokat.
Mindig fel kell írni a leszerelt abroncsokra, hogy honnan vették le. Így a szezon végén csakugyan eredeti helyükre kerülnek vissza. Néhány ezer forintért egyébként nagyon sok szerviz megőrzi az abroncsokat a következő szezonig.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








