16 °C Budapest
Lemaradt a világtól a magyar internetsebesség: lesújtó adatok jöttek, van min dolgozni

Lemaradt a világtól a magyar internetsebesség: lesújtó adatok jöttek, van min dolgozni

2022. szeptember 23. 19:03

Egy frissen kiadott statisztika szerint az európai középmezőnynél is gyengébb a Magyarországon elérhető letöltési sebesség, amely az internetes szokásainkra is hatással lehet. Szomszédaink zöme is lehagy minket, még háborúban szenvedő ország is jobban áll ebben a tekintetben, mint mi.

Hazánkban szinte mindenki használ internetet akár a munkájához, akár szórakozásképpen - a kilencvenes évek közepén elindult lakossági internetrobbanás a kétezres évekre elérte Magyarországot is, és folyamatosan, évről évre még mindig növekszik az előfizetések száma. Most azonban kiderült, hogy bizony a sebességen még bőven van mit javítani: egy kutatás most megállapította, hogy európai összevetésben bizony csak a középmezőnyben vagyunk, ami a letöltési sebesség 1 Mbit/másodperces értékét illeti. Leástunk a számok mélyére, és megnézzük, hogy a leggyorsabb és leglassabb az internet - mert azért annyira rosszul persze nem állunk, ha már a nagyobb képet vizsgáljuk meg.

Le vagyunk maradva a szomszédoktól

A felmérést egy brit kábelcég végezte 2020-ban és 2021-ben. A módszer lényege az volt, hogy a cég szakemberei egyrészt az országoktól elkért adatokból, másrészt saját mérésekből felállított egy átlagot, amelyből lett az az adat, amelyeket látunk a grafikonokon. A kutatásból jó néhány ország kimaradt, de jellemzően vagy nagyon ki szigetekről van szó, vagy adatot nem szolgáltattak - ilyen például a Vatikán, amelyet mérete miatt nem is vizsgáltak meg.

Az adatokból elsőre talán az tűnik fel mindenkinek, hogy a kisebb méretű országok végeztek az első tízben - ennek egyszerű oka van, minél kisebb az ország, annál könnyebb gyorsan kiépíteni a lehető legjobb szolgáltatást. Jersey például egy brit koronafüggőség, mindössze százezren lakják, területe pedig nem éri el a 120 négyzetkilométert - és ez az első ország a világon, ahol minden szélessávú internetfelhasználó számára elérhetővé tette a tiszta optikai szálat (FTTP). A helyi internetszolgáltató 500 Mbps minimális letöltési sebességet kínál ügyfeleinek. Az európai országok között második helyet elért Izlandon pedig a lakosság 99,9%-ának garantálják a minimális 100 Mbps sebességet.

Hazánk sajnos az európai országok középmezőnyétől is le van maradva: az adatok szerint 2021-ben az átlagos letöltési sebesség 42,99 Mbps volt, alig néhány európai országnál vagyunk jobbak ezzel az eredménnyel. Erre magyarázat lehet, hogy nem tartozunk a legkisebb méretű országok közé, de beszédes adat, hogy a gazdaságilag nálunk (egyelőre) rosszabbul álló, szomszédos Románia az élbolyban van a maga 112-es értékével. A többi szomszédunkat nézve sem állunk a legjobban: Szerbia, Ausztria, de még Ukrajna is gyorsabb letöltési sebességet kínál, mint Magyarország.

Hol a legjobb az internet?

A listában nem csak európai összevetésben, de globálisan is szerepelnek a legjobb és legrosszabb országok - lássuk először az első kategóriát. Itt is nagyjából érvényesül az az alapigazság, hogy kisebb méretű országok jobb és gyorsabb internettel rendelkeznek - persze bizonyos fokú gazdasági fejlettség se árt hozzá, de ezt majd a legrosszabb internettel rendelkező országoknál látszik igazán. A legjobb internettel rendelkező országok listáján Kína egyik "külterülete", Makaó végzett az élen, aztán jön a már ismert Jersey, Izland, utánuk pedig Lichtenstein és Gibraltár zárják a legjobb 5 listáját.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A top 10-ben hét európai ország van, másik három pedig ázsiai (Makaó, Tajvan és Japán), ami jól jelzi azt a globális folyamatot, hogy a hagyományosan rosszabb gazdasággal rendelkező országok még mindig nem rúgnak labdába ezen a téren sem. Japánon és Franciaországon kívül ráadásul olyan nagyon nagy múltú országot sem találunk - jellemzően pár száz négyzetkilométeres területek ezek, szerencsés elhelyezkedéssel.

És hol a legrosszabb?

Kevésbé meglepő módon a 10 legrosszabb letöltési sebességgel rendelkező ország zöme a gazdaságilag súlyosan lemaradt térségekben helyezkedik el. A leglassabb sebességet Türkmenisztánban találjuk (0,77), aztán jön Kelet-Timor (0,94) és Jemen (0,97) következnek - vagyis az első három ország egyaránt ázsiai ebben a tekintetben.

A top 10 ország közül öt is Afrikában van, köztük bőven találunk polgárháborúban vagy diktatúrában szenvedő államokat egyaránt. Európai ország itt nem fért a top 10-be, kontinensünkön a leglassabb internetet a Balkánon, pontosabban Bosznia-Hercegovinában találjuk (8,16).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem