Az elmúlt napok intenzív naptevékenységének köszönhetően a hétvégén akár Magyarország felett is megjelenhet a sarki fény.
Ez lett a 2024-es év legszebb bicikliútja Magyarországon: ide mindenkinek el kell mennie ősszel
Rekord részvétel mellett ért véget az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár negyedik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát. Az útvonalakon közösségi tekerések is voltak.
2773 szavazattal, szoros versenyben végzett az első helyen a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, Farkasgyepű-Bakonybél közötti kerékpárút, elnyerve ezzel 2024-ban az Év Erdei Kerékpárútja megtisztelő címet, mely a Bakony-hegység legmagasabb részének, az úgynevezett Öreg- vagy Magas-Bakonynak a megismerésére hívogat, és egy 1968-tól kialakított 15 km hosszú erdei feltáróút. A volt erdei kisvasutak helyén létesített utakon biztonságosan lehet kerékpározni, mert az útvonal sorompóval lezárt az autós forgalom elől. Elején és végén aszfaltos a burkolata, de a többi szakasz is jól karbantartott, kötött, murvázott, szintemelkedése csekély.
A nyertes útvonal a hamarosan kialakításra kerülő Horizont országos kerékpárút-hálózathoz csatlakozik. Mivel nagy részben bükkös állománnyal fedett, így nyári nagy melegben is kellemes rajta kerékpározni. Több elágazási lehetősége miatt számtalan csodás látnivalót kínál, mint például a Magyar-forrás, az Erdő kápolnája, a Pénzlik-barlang, a Csillagda, a Monostor, a Bakonyi Erdők Háza vagy a bakonyi Gyilkos-tó. A nyertes úton a szervezők a közel jövőben táblát avatnak, illetve kisfilm is készül róla.
Az OEE által kezdeményezett program célja, hogy a fenntartható erdőgazdálkodást, erdeink ökoszisztéma szolgáltatásait, minél szélesebb körben bemutassa a nagyközönségnek. Továbbá, hogy népszerűsítse az aktív életmódot, emellett pedig biztonságunk és a természet megőrzése érdekében felhívja a figyelmet az erdőben történő kerékpáros kikapcsolódás írott és íratlan szabályaira. Ezzel kapcsolatban az OEE kiadványt is megjelentetett Tudatos Kerékpározás Magyarország Erdeiben címmel, mely ingyenes letölthető az OEE honlapjáról.
2023-ban a szolnoki Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben tekergő bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet. 2022-ben a Bükkben található Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó kerékpárút végzett az első helyen, míg 2021-ben a Nógrád megyei Somoskőújfalu – Eresztvény között húzódó erdei kerékpárút lett a győztes.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







