12 °C Budapest
Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 6.Kiss Ágnes (elöl) és Nagy Bianka a nõi kenu párosok 500 méteres versenyének elõfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezõs és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án.MTI/Kovács Tamás

Párizs 2024: kenu kettesben döntőbe, teakwondóban negyeddöntőbe jutottak tovább a magyarok

2024. augusztus 9. 11:25 3 perc

A teakwondós Márton Viviana kiélezett mérkőzésen 2-1-re legyőzte elefántcsontparti riválisát a legjobb 16 között és bejutott a negyeddöntőbe a párizsi olimpia 67 kilogrammos súlycsoportjában. Sikert arattunk kenuban is, középfutamában a második helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében, ezzel bejutott a két óra múlva sorra kerülő döntőbe a párizsi olimpián.   

Az UTE 18 éves versenyzőjére a nyolcaddöntőben nehéz feladat várt, ugyanis a negyedik olimpiáján szereplő, három éve Tokióban és 2016-ban Rio de Janeiróban egyaránt bronzérmes elefántcsontparti Ruth Gbagbival hozta össze a sorsolás.

A magyar tinédzser önbizalommal telve lépett a Grand Palais küzdőterére és remekül, egy kétpontos testrúgással kezdett esélyesebb riválisa ellen. A folytatásban az afrikai sportoló igyekezett támadni, de Márton kiválóan tartotta a távolságot és jól hárította ellenfele rúgásait. A menet közepén egy intéssel ugyan 2-1-re szépített Gbagbi, azonban Márton a folytatásban is remekül állt a lábán, majd forgásból gyönyörű testrúgást mutatott be, amivel 6-1-re növelte az előnyét, a szakasz hajrájában pedig két intés is belefért a részsikerhez (6-3).

A második menetben az elefántcsontparti teakwondós feljavult, s ugyan az első percben nem láthatott a Grand Palais teltházas közönsége értékelhető akciót, a másodikban viszont Gbagbi testrúgásokkal 6-0-ra elhúzott és ezzel egyenlített.

A mindent eldöntő két perc elején érezhető volt a feszültség mindkét sportolóban, minden indítás előtt sokat vártak, méregették egymást és közel egy percig kevés okot adtak a többezres nézőseregnek a felhördülésre. A menet közepén aztán Márton alapállásváltás után szemet gyönyörködtető fejrúgást mutatott be, a folytatásban pedig jól gazdálkodott hárompontos előnyével, a lefújásig Gbagbinak csupán egy testre elhelyezett rúgása volt pontos, a fordításhoz azonban ez kevés volt, Márton így 3-2-re nyerte a menetet és 2-1-re a meccset.

Igazából mindegyik menetben ott kellett lenni mentálisan, nem volt szabad hibázni. Végül úgy tűnik jól bírtam, jobban mint ő" - nyilatkozta Márton Viviana, aki a negyeddöntőben 14.30-tól az amerikai Kristina Teachouttal mérkőzik. - "Még nem mérkőztem vele, de oda fogok állni keményen.

- nyilatkozta Márton Viviána

Magyar sikerek születtek kenu kettesben is a sportági versenyek negyedik, utolsó előtti napján - melyen négy döntő szerepel a programban - a korábbiaknál jóval élénkebb, enyhén jobbos hátszél fogadta a versenyzőket a vaires-sur-marne-i vizes központban, melynek lelátói ezúttal is megteltek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első szám, a női kenu párosok két középfutama 23 fokos hőmérsékletben kezdődött. A magyar egység a második futamba került, négy hajóval küzdött, melyek közül egyet kellett megelőznie.

A szegedi páros mindkét tagja ötkarikás újonc, de júniusban együtt Európa-bajnokságot nyertek, és Franciaországba is az éremszerzés reményében érkeztek. Kedden délelőtt harmadik hellyel nyitottak, majd délután megnyerték a reményfutamukat.

A középfutamban nem ők jöttek el a legjobban a rajtból, de aztán összeállt a mezőny, négy hajó kis különbséggel haladt együtt, a franciák szakadtak le némileg. A magyarok a felénél harmadikak voltak, a végére pedig feljöttek a második helyre, alig lemaradva a vb-3. kanadai párostól. A döntőt még ma, 12.50-kor rendezik.

Címlapkép:  MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 09:04