Most már nincsenek anyagi problémái, de nem volt ez mindig így.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) feldolgozta több mint 160 millió tavaly Magyarországon elhangzott zeneszám adatait és ezzel lezárta az idei jogdíjfelosztást, amely kiterjed a rádiós, televíziós sugárzási jogdíjakra, a háttérzenei jogdíjakra, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakra, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazásra. Eredménye: több mint 1,5 milliárd forint jogdíj kilencvenezernél több magyar és külföldi zenész számára. Csaknem hetven előadó jogdíja meghaladta az egymillió forintot.
Csaknem hetven előadó jogdíja meghaladta az egymillió forintot.
1,3 milliárd forint rádiós jogdíj
Az EJI 10 milliónál is több rádiós, illetve televízió elhangzás adatát feldolgozva osztott fel 1,3 milliárd forint jogdíjat, annyit, mint a megelőző évben. Az idén a korábbinál több, minegy 67 ezer magyar és külföldi zenész részesült jogdíjban. A jogdíjfelosztás során több mint 600 ezer különböző felvételt azonosítottak be az EJI munkatársai.
Háttérzene: magyar előadó a TOP 10-ben
A zenét felhasználó boltok, vendéglátó- és szálláshelyek által megfizetett jogdíjat az EJI idén a korábbiaknál lényegesen több, 150 milliónál is több elhangzás feldolgozása alapján osztotta fel. Volt olyan felvétel, amelyet hatvanezer alkalommal szólaltattak meg üzletek és szálláshelyek. A bolti zenék között a magyar felvételek aránya nem éri el a tíz százalékot, de a tíz legmagasabb összegű jogdíjban részesülő előadó között idén is volt magyar.
Továbbra is népszerű a retro
A jogdíjfelosztás eredményeként azok az előadók is hozzájutnak jogdíjukhoz, akiknek szereplését évtizedekkel ezelőtt rögzítette a közmédia vagy az állami hanglemezgyár. Ezeket a felvételeket az MTVA és a Fotexnet ma is intenzíven hasznosítja. Az érintettek között az EJI idén 200 millió forintnál is többet osztott fel. A járandóságból jelentős arányban részesülnek a már nem aktív előadóművészek, akiknek felvételeit ma is szívesen hallgatja a közönség. A rádiós ismétlési jogdíjban a közmédia által készített felvételek előadói részesülnek, míg a hangfelvételek kiegészítő díjazása az 50 évnél régebbi felvételek előadóművészeire terjed ki.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


