Megvolt a vasárnapi sorsolás is a Hatoslottón, ahol 1 milliárd 40 millió forintért szállhattak harcba a játékosok.
Óriási bukó! Évekig játszott az Ötöslottó hétvégi fura számaival, pont most nem adott fel szelvényt
Elhúzódott a barátaival folytatott ultipartija, és ennek az lett a vége, hogy nem adta fel lottószelvényeit, amivel biztosan nyert volna Oszkár, aki évek óta állandó számokkal játszik az Ötöslottón, köztük azokkal, amiket a hétvégén húztak ki - derül ki az RTL cikkéből.
Ozsvárt Oszkár évek óta játszik állandó számokkal az ötöslottón, egy kilencszámos variációval a 81 és 89 közötti számokkal, 12 szelvényen. A hétvégén kihúzott számokkal (44, 85, 86, 87, 88) több mint 1,7 millió forintot nyerhetett volna, ha feladja a szelvényeket. Azonban aznap kihagyta a lottózást, mert elhúzódott az ultipartija a barátaival, és későn érkezett a piacra, ahol nem tudott kártyával fizetni.
Ozsvárt elmondta, hogy a nővérétől tudta meg a nyerőszámokat, és bár először nevetett a helyzeten, kicsit bosszankodott is. Úgy vigasztalta magát, hogy a nyeremény nem változtatta volna meg az életét, de ha az ötössel nyert volna, az érzékenyebben érintette volna.
Az 1980-as években kezdett rendszeresen játszani, és legnagyobb nyereménye eddig egy négyes találat volt az ötös lottón. A Szerencsejáték Zrt. adatai szerint a 24. játékhéten 33 négyes, 1399 hármas és 43 565 kettes találat született.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








