A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Mélyen, a zsebébe kell nyúlnia annak, aki úgy dönt, egy felkapott fővárosi étteremben búcsúztatja az óévet: a válság nem kerülte el a vendéglátókat sem, sőt! A sztárséf, Sárközi Ákos éttermében ugyan nem emelkedett meg a szilveszteri menü ára tavaly óta, de idén kevesebb fogást szolgálnak fel az ünneplőknek.
Mélyen, a zsebébe kell nyúlnia annak, aki úgy dönt, egy felkapott fővárosi étteremben búcsúztatja az óévet: a válság nem kerülte el a vendéglátókat sem, sőt! A sztárséf, Sárközi Ákos éttermében ugyan nem emelkedett meg a szilveszteri menü ára tavaly óta, de idén kevesebb fogást szolgálnak fel az ünneplőknek.
Aki úgy dönt, hogy idén az óévet egy felkapott fővárosi vendéglőben búcsúztatja, annak mélyen, a zsebébe kell nyúlnia. A válság az éttermeket sem kíméli, nem csak a mesokszorozódott energiaárakat kell kitermelniük, de az élelmiszerdrágulás őket ugyanúgy érinti, és a munkaerőproblémáik sem szűntek meg egy csapásra.
Ennek ellenére Sárközi Ákos éttermében, a Texturában nem emelkedtek az árak tavalyhoz képest, mint ahogy arról egy éve beszámoltunk, akkor a teljes menü ára 69 ezer forint + 12 % szervízdíj/fő, összesen tehát 77 280 forint volt személyenként.
Idén a menü ára 70 ezer forint + 13,5%-os szervizdíj, azaz 79 100 forint- tulajdonképpen még 2 ezer forinttal sem emelkedett, igaz jóval rövidebb a menüsor, mint tavaly volt.
- Angus marhatatár, medvehagymakapri, „szén”/Orsolyák Untitled 2018
- Kacsaerőleves, zúza, máj
- Kelkáposzta, burgonya, karalábé/Pieropan La Rocca Magnum
- Bárány- és malaccsülök lencse, paprikakrém, töltött gnocchi/Muga Prado Enea Magnum 2015
- Kávé, karamell, mandarin/Bihari Kabar Kései Szüret 2021
- Petit four
- 1 víz és 1 kávé
Máshol sem olcsóbb
A Pénzcentrum minden évben beszámol a top éttermek nem csak karácsonyi, de szilveszteri ajánlatairól is. Nemrég megtaláltuk például a főváros egyik legdrágább szilveszteri hajós vacsoráját, melynek ára fejenként 128 ezer forint. A Gundelbe 76 ezer a vacsora, a Kempinskiben 79 ezer, a Blue Fox Bárban 90 400 forint, az Arazban 95 ezer forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Minden összejött
Országszerte csökkent a vendéglátóhelyek havi eladási forgalma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Bár 2022 első nyolc hónapjában még kis mértékű emelkedés volt tapasztalható, szeptembertől elkezdődött a lejtmenet.
Épphogy kiheverték a Covid19 világjárvány okozta károkat, a szomszédban dúló orosz-ukrán háború és az infláció sokszoros erővel üt vissza a szektorra. Ezt nehezíti tovább a forint zuhanása, az alapanyag beszerzési árak változása, a munkabérek optimalizálása és a beszállítói kérdéskör megoldása. Még nehezebb helyzetben vannak azok a vidéki éttermek, amelyek a barátibb, mondhatni otthonosabb irányzatot választották. Ezek a vendéglátóhelyek magas minőségi követelményeket állítottak maguk elé, beruháztak egy komoly konyhatechnológiai fejlesztésbe, különleges ételkreációkat varázsolnak az asztalra, ám mégsem a fine dining vonalat követik és hisznek abban, hogy nem kell a komfortzónáján kívülre kerülnie a vendégnek, ha egy ilyen helyre látogat - számolt be a HelloVidék nemrég.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








