A vállalkozások 61 százaléka jelezte, hogy belföldi értékesítési áraik várhatóan emelkedni fognak a következő félévben.
![Tovább dagad a Balenciaga-botrány: ezért állnak lángokban a több százezres luxusruhák](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/12/1669895566-ACJirmE72_lg.jpg)
Az elmúlt napokban robbant ki egy újabb hatalmas botrány a spanyol luxusmárka, a Balenciaga háza táján. A ruhaüzlet legújabb kampányában ugyanis gyerekeket fotózott, akik láncokkal, bőrszíjakkal megkötözött plüssmackókkal pózolnak, ráadásul a kampányban helyet kapott több hivatalos, az amerikai legfelsőbb bíróság gyermekpornótörvényről szóló jogi dokumentum is. Az internet népe pedig fellázadt: a Balenciaga tömött üzletei konganak az ürességtől, miközben ezrével keringenek az interneten a videók, amiben az emberek a márka termékeit vágják szét, égetik el, vagy csak dobják ki a kukába. Ez pedig rövid időn belül nem az első zűr a cégnél, ami könnyen a márka végét is jelentheti.
Kicsit több, mint egy hónappal azután, hogy Kanye West a Balenciaga színeiben felvonultatta a „White Lives Matter” kollekcióját (ez a szlogen volt a válasza a szélsőjobboldalnak a „Black Lives Matter”-re még 2020-ban, azaz lefordítva a fehér élet számít) a márka újra óriási bakot lőtt. A cég most dobta piacra a legújabb gyerekkollekcióját, aminek reklámkampányában kisgyerekek pózolnak plüssmedve alakú táskákkal, amiket bőrszíjak, láncok díszítenek. Azaz klasszikus BDSM, azaz szadalmazó szexuális jelképek láthatóak a macikon.
Ez pedig még csak a kezdet: nem elég, hogy szexuális tárgyként állítottak be 10 éven aluliakat, de a reklámkampány fotói között fellelhetőek a legfelsőbb bíróság gyermekpornográfiáról szóló jogi dokumentumai is, ami teljes egészében kiverte a biztosítékot az embereknél, hiszen a kampány a túlzott nyersességével pont az ellenkezőjét érte el, mint szerette volna. Egyenlőségjelet tett a Balenciaga és a gyermekpornográfia közé.
Balenciaga files $25M suit against producers of controversial 'BDSM teddy bear' ad campaign https://t.co/Um8QXX1mfQ pic.twitter.com/zudAilf0eq
— New York Post (@nypost) November 25, 2022
Tömegével égetik el a többszázezres Balenciaga ruhákat
Az internet népének pedig hamar megérkezett a válasza a márka félresikerült kampányára: tömegek égetik el és vágják szét a Balenciaga cipőiket és ruháikat, miközben több videó is kering az interneten, amin láthatóan konganak az ürességtől az üzletek. Ez pedig akár a több mint 100 éves luxusmárka végét is könnyen jelentheti.
@auburn2144 ♬ original sound - Auburn 2144
A TikTok-on mint valami vírus terjednek a Balenciaga ruhák megrongálásáról szóló videók, ami – tekintve, hogy 240 ezer forint alatt nem nagyon kapunk semmit se az üzletekben – óriási pazarlásnak tűnhet. Az emberek felháborodásukban az együttesen több millió forint értékű ruháikat vágják szét, égetik el, vagy nemes egyszerűséggel, miután valamilyen módon hordhatatlanná teszik azt, dobják ki a szemétbe.
@missmalinandersson ♬ original sound - MALIN ANDERSSON
Sok kommentelőnek ez legalább annyira nem tetszik, mint a Balenciaga kampánya. Sokan érvelnek ugyanis azzal, hogy ezeket a ruhákat, cipőket a rongálás helyett el is adományozhatnák a rászorulóknak, ami hasonlóan nagy érvágás lenne a cégnek, mint a divatba jött égetés. Hiszen egy luxusmárkának a célja az, hogy az arculat fenntarthatósága érdekében csak egy kiváltságos, szűk kör érhesse el a termékeit. Azonban a jelek szerint erre a vásárlóikban nem sok hajlandóság mutatkozik.
@label_source ♬ original sound - Michbitch
A fő problémája mindenkinek a kampánnyal az, hogy egy olyan súlyos kérdéssel kíván a cég pénzt keresni, mint a nemierőszak és a gyermekek abúzusa. Ráadásul mindezt a gyerekruháikkal, ami a legtöbbek szemében különösen visszás hatást kelt. Az képeken Balenciaga kiegészítők hevernek szerte széjjel hivatalos dokumentumokon, éppen ezért döntöttek sokan a cég bojkottálása mellett. A Kanye West féle rasszista kollekció, illetve a jelen cikkben is tárgyaltak után a cég viszont kifejezetten nagy bajba kerülhet, akár a márka végét is jelentheti a sötétebb becslések szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A NewYork Times információi szerint a Balenciaga bevétele körülbelül 1,76 milliárd euró volt 2021-ben, és a hírek szerint az anyacég (a Kering Holland NV, amihez többek között a Gucci, az Alexander McQueen és az Yves Saint Laurent is tartozik) nem tervezi, hogy felbontja a szerződést velük, azonban a hosszútávú hatásokról még közel sem tudunk semmit se, még a szakértők se mernek találgatni, hogy mi lesz a sorsa a luxusmárkának, illetve pontosan mekkora kárt is okozott nekik a félresikerült reklám. A legtöbben a kampányért felelős produkciós cég, a North Sic fejét szeretnék venni a botrányba fulladt kampányért, aki ellen a 25 millió dolláros pert indított a vállalat, miután a kampány óriási kárt okozott nem csak a jóhírükben, hanem anyagilag is. Azonban a Balenciaga a közzétett bocsánatkérés ellenére sem vállalja a felelőséget a kampányért.
Elnézést kért a Balenciaga a BDSM medvékért
A felháborodást keltő képeket a párizsi divathéten jelentette meg a cég, amivel a 2023-as tavaszi/nyári kollekciójukatg kívánták reklámozni. A kampány azonban, ahogyan már írtuk is, hamar törlésre került, a Balenciaga pedig hivatalosan is bocsánatot kért, majd pert indított a North Six és Nicholas Des Jardis díszlettervező és a cége ellen.
Őszintén bocsánatot szeretnénk kérni mindenkitől, akit megsértettünk a kampányunkkal. A plüssmackós táskáinkat nem szabadott volna gyerekekkel együtt bemutatni
– állt az Instagram postban.
Azonban a bocsánatkérés későn jött, és kevésnek bizonyult. A cég állítása szerint ugyanis ők semmilyen szinten nem felelősek a képekért, miután az ő tudtuk nélkül készült el a teljes kampány. Az viszont józan ésszel átgondolva is teljesen abszurd, hogy egy ilyen cégtől senki sem vet egy pillantást a fotókra. Főleg úgy, hogy ők voltak a megrendelők.
@fanni_friedrich ♬ Falling Angel - HCTM
Nincs olyan kampány, nincs olyan fotózás, ami megtörténik, amit az ügyfél előtte nem hagyott jóvá. Egy-egy ilyen fotózás rengeteg pénzbe kerül, hiszen híres a fotós, ott vannak modellek, a helyszín stb. Ezek drága dolgok, ezek nem történnek meg csak úgy
– mondta el Friedrich Fanni marketing szakértő videójában. Ennek ellenére viszont a Balenciaga mindenki ellen szeretne pert indítani, aki részt vett a kampány elkészítésében.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)