Március 15-én ünnepeljük a magyar sajtó napját ebben a formában 1990 óta, ugyanis 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
Mit ünneplünk szenteste és karácsonykor? Miért állítunk karácsonyfát? Mit jelent a karácsony szó? Mutatjuk
A karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnep, melyhez rengeteg vallásos hagyomány és népszokás is kapcsolódik. Világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe a december végi időszak
Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezik a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyagát közöljük.
A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a Julián-naptárt használó keleti keresztény egyház pedig január 7-én tartja. A kereszténységnek a húsvét után ez a második legnagyobb, ugyanakkor gyakorlatilag a legjelentősebb, legelterjedtebb, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysius Exiguus apát által az 5. században kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja.
A karácsony elnevezés eredete
A magyar karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet.
A magyarban él a "két karácsony" kifejezés is: a "nagykarácsony" december 25., karácsony napja, a "kiskarácsony" pedig újév napja, január 1-je.
A karácsony napja
Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, de a Julián-naptár késése miatt ez a Gergely-naptár szerint január 7-ére esik.)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A korban népszerű Mithrász-kultuszban is a téli napforduló idején ünnepelték a Napisten születésnapját, a sötétség feletti győzelmét, ami alkalmat teremtett a kereszténység számára a pogány ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való megtöltésére. Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év.
A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával kezdődik, amelyen régen virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise mindezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli.
A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad. Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és nevelőapjával, Szent Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A protestáns egyházak karácsonya puritánabb, templomaikat ekkor sem díszítik fel.
Miért állítunk karácsonyfát? Népszokások
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területről terjedt el, a magyar karácsonyfák ma már elmaradhatatlan dísze, a szaloncukor csak a 19. század elején jelent meg hazánkban. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







