Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Lehullt a lepel a MOHU terveiről: így alakítanák át a lomtalanítási rendszert Budapesten 2025-től
Ma reggel érkezett a hír, miszerint belső források alapján a MOHU 2025-től alapvetően átalakítaná a lomtalanítás rendszerét. A hulladékgyűjtés kerületenként csupán néhány gyűjtőponton zajlana, ahová a lakóknak saját maguknak kellene eljuttatniuk a kidobni kívánt lomot. Erre reagált most a MOHU BUDAPEST Zrt. közleményében.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a MOHU nagy átalakítást tervezhet a fővárosi lomtalanítási rendszerben. A tervek szerint a MOHU előre értesítené az adott kerület lakóit, hogy egy meghatározott időszakban (valószínűleg egy hét) a kerület néhány kijelölt közterületén – jellemzően parkolókban – helyezkednének el a gyűjtőpontként működő kukásautók, amelyekbe a hulladékot a dolgozók bepakolják és elszállítják. A ház elé lepakolt lomtalanítás tehát megszűnne, a lakóknak maguknak kellene megoldani a gyűjtőpontokra szállítást - ezt több forrás erősítette meg. Most a MOHU BUDAPEST is reagált, közleményüket változtatás nélkül közöljük.
"Fontos cél, hogy – a hazai jogszabályi környezettel összhangban - Budapest is felzárkózzon azokhoz a városokhoz, ahol a modern lomtalanítási rendszerben gyűjtik a nagydarabos háztartási hulladékokat. Az Európai Unió nagyvárosaiban is jellemzően már évek vagy akár évtizedek óta olyan kontrollált gyűjtőpontos rendszer van érvényben, amely a lakosság számára tisztább, és a mindennapokat megkönnyítő elvek mentén működik.
Az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez a közterületeken, fennakadásokkal járhat, zavarja a lakókat, több napra megnehezíti a parkolást, és a városképet, tisztaságot is jelentősen rontja. A jelenleg érvényben lévő “mindenfajta lomot az utcára a ház elé pakolunk” típusú rendszer kivezetése, átalakítása már évek óta felmerülő kérdés a fővárosban.
A kontrollált gyűjtőpontos lomtalanítási rendszerről röviden:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Egy-egy kerületben az előre megadott időpontban akár 10 db őrzött gyűjtőpontra lehet elvinni a kidobásra szánt lomot. A gyűjtőpont legtávolabb 800-1000 méterre lehet egy lakástól, jellemzően ennél jóval közelebb lesz. Valamennyi gyűjtőpont 3 napig tart nyitva.
- A házhoz menő szolgáltatás nem szűnik meg; Igény szerint a kerületi önkormányzatoknak lehetősége lesz rászorultsági alapon kijelölni adott címeket, ahova a szolgáltató térítésmentesen házhoz megy, és elhozza a lomot.
- Mindemellett pedig egész évben már jelenleg is rendelkezésre áll a megrendelhető díjköteles házhoz menő lomtalanítási szolgáltatás is.
- A kontrollált lomtalanítás sikeresen működik szinte az összes Európai Uniós nagyvárosban, de a hazai nagy vidéki városokban is Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. Budapest azon kevés település közé tartozik, ahol még a ház elé ömlesztve kirakott lomtalanítás a jellemző.
- A megoldás támogatja a környezettudatos, és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszerek működtetését és összhangban van a hazai jogszabályi környezettel, a körforgásos hulladékgazdaság elveivel.
- A kontrollált körülmények közötti átvétel tiszta hulladékfrakciókat eredményez, amik jól újrahasznosíthatók. Ráadásul a veszélyes hulladékától is szabályos módon szabadulhat meg a lakosság.
- Az új rendszerben a mindinkább elfogadottá váló környezettudatos hulladékgazdálkodás elveit az egyéni szinten is könnyebb megvalósítani, hiszen a megoldás lehetőséget biztosít a személyes társadalmi felelősségvállalásra. hulladékgazdálkodás mind
- Az új rendszernek köszönhetően a városkép tiszta és rendezett marad a lomtalanítás idejére is, ami egy turisták által látogatott világváros esetében alapvető.
- Az új rendszerben a lakosság mindennapjait a legkevésbé érinti a lomtalanítás. Nem a ház elé lesz kidobva mindenfajta szemét, hanem egy biztonságos, őrzött helyen konténerekben szelektíven lehet leadni. A lomtalanítás ideje alatt a hulladék elszállítása folyamatos."
- írja a MOHU tájékoztató közleménye.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








