A két bűnös kétszer is kirabolta idős Vas vármegyei áldozatukat, több mint 39 millió forintot zsákmányolva tőle.

Ezeket a gépeket nappal is tilos használni: százezres bírságot kockáztatnak a magyar háztulajok
Már tavaly is nagy balhé kerekedett a magyar interneten abból, hogy Handrás kiakadt zajos szomszédai miatt, most újabb videóval jelentkezett, amiben a hangos kerti szerszámokra panaszkodik. Abban igaza van, hogy a törvény szerint bizonyos zajszintnél hangosabb eszközöket egyáltalán nem lehetne használni lakott területen belül. Aki nem tartja be a szabályokat, meg is büntethetik, ennek mértéke településenként változhat.
Már tavaly is nagy balhé kerekedett a magyar interneten abból, hogy Handrás TikTok live-ban azért kezdett tombolni, hogy a szomszédja szombaton délután hatkor beindította a motoros láncfűrészt. A videós most hétvégén ismét kiakadt, mert szomszédai hangos szerszámokkal dolgoztak.
Azért probléma lakott területen belül az ilyen 100-120 decibeles motoros fűrész meg fűkasza, mert stresszt okoz. Európában az embereknek a 20%-a küzd zajszennyezés miatti stresszel, vagy éppen akár érrendszeri megbetegedésekkel. A zaj a szívrohammal és a stroke-kal is kapcsolatba hozható, mivel krónikus stresszt okoz. Megnő az altatóvásárlás, kialvatlanság, álmatlanság. Ez a GDP-ben is jelentkezik, mert szarabbul dolgoznak az emberek, ezért probléma. Napközben nem csak hétvégén, hanem 8 és 22 óra között, lakott területen belül nem lehet ilyen hangos eszközöket használni, 50 decibel általában a határérték, üdülőövezetben, ahol én is lakom egyébként, 40 decibel. Ez itt most, amit hallotok, 70 decibel környékén mozog. Értitek? Ez a probléma. Nem az a probléma, hogy most van ideje megcsinálni, hanem az, hogy egyáltalán semmikor nem csinálhatja
- magyarázta a videójában.
@handras ♬ original sound - Handras
Mit mond a törvény?
A csendháborítás kapcsán a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény előírja, hogy az ingatlan tulajdonosának, bérlőjének vagy használójának kötelessége, hogy tartózkodjon minden olyan tevékenységtől, amely feleslegesen zavarja a környezetében élőket, beleértve a szomszédokat is. A környező ingatlanok lakóinak nem kötelességük eltűrni a szükségtelen zajokat, függetlenül attól, hogy azok mely napszakban keletkeznek, illetve hogy kívülről vagy belülről erednek-e. Az adott területre vagy társasházra vonatkozó zajvédelmi szabályokat a helyi önkormányzati rendeletek határozzák meg, és a nagyobb társasházak saját házirendjei is tartalmazzák az együttélés szabályait.
A 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet meghatározza, hogy a környezeti zaj- és rezgésterhelésnek milyen határértékeken belül kell maradnia, figyelembe véve az ingatlan elhelyezkedését, a szomszédok távolságát, valamint azt, hogy nappal vagy éjszaka történik-e a zaj.
Abban egyébként Handrásnak igaza van, hogy különböző lakóövezetekben más és más a csendháborítási értékhatár. A csendháborítás törvény 2024 évi szabályai szerint a következő hangossági szinttől minősül egy adott tevékenység csendháborításnak, attól függően, hogy hol található a zaj forrása:
- Kisvárosi, falusi lakóterület, az oktatási létesítmények területe, zöldterületek és temetők: 06-22h között 50 dB; 22-06 között (éjjel) 40 dB
- Nagyvárosi, sűrűn beépített, vegyes lakóterület: 06-22h között 55 dB; 22-06 között (éjjel) 45 dB
- Az épületek zajtól védendő lakóhelyiségeiben a határ egységesen 06-22 óra között 40 dB, 22-06h között (éjjel) pedig maximum 30 dB lehet.
A szabályozás egyébként tipikusan a kertépítést és a zöldterület-felújítást, a pirotechnikai eszközök használatát, a riasztóberendezéseket, a szabadtéri hangerősítést és a mobil hangerősítést emeli ki példaként.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
1. Kertépítés- és zöldterület-felújítás okozta csendháborítás
Ide tartozik a fűnyírás, a motoros favágás, a kerti traktor használat és más, kertben végezhető, nagy zajjal járó tevékenységek. Ezek a következő alkalmakkor végezhetőek:
- munkanapon 07-20 óra között;
- szombaton és pihenőnapokon 09-12 óra, illetve 15-18 óra között;
- vasárnap és munkaszüneti napokon pedig nem végezhetőek.
2. Pirotechnikai eszközök használata okozta csendháborítás
- Az olyan pirotechnikai eszközök, mint a tűzijáték használata szabadtéren engedélyezett, legfeljebb 22 óráig, maximum 20 percen keresztül, kivéve jeles alkalmakkor (augusztus 20; Szilveszter).
3. Riasztóberendezések indokolatlan zajkibocsátása (lakás és autó) okozta csendháborítás
4. Szabadtéri hangerősítés okozta csendháborítás (műsorszórás céljából)
- Minden nap 10-22 óra között engedélyezett, helyhez kötve.
5. Mobil hangerősítés okozta csendháborítás, koncert, közrendezvények szabadtéren
12-20 óra között lehetséges, ha az önkormányzatnál 3 nappal előre bejelentettük.
Komoly büntetés járhat érte
Mint korábban Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke a Pénzcentrum megkeresésére elmondta, nincs egységes büntetési tétel a csendháborításra, ezt az önkormányzatok szabályozzák egyénlieg. Hozzátette, vérmérséklettől függ, hol, miért és mennyi bírságot kapunk, de súlyos százezrekbe is kerülhet, ha nem hagyjuk abba a zajos tevékenységet, mikor mások éppen pihennének.
A zaj nagyon nehéz kérdés. Az eltérő munkarend nem teszi lehetővé, hogy mindenkinek biztosított legyen a zavartalan pihenése. Természetesen „tilos” este 22.00 és hajnali 6.00 óra között zajongan, de tilos hétvégén is, ezeket azonban az önkormányzatok eddig nem egységesen szabályozták. A helyi rendelet megsértése is bírságot von maga után. Az általános büntetési tétel 100 000-500 000 Ft-ig terjed, de az önkormányzatok eltérő büntetési tételeket alkalmazhatnak
- mondta Tóth János.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


