8 °C Budapest
Cibakháza, 2014. augusztus 1.Holló László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetõje bimbós állapotú parlagfüvet tart a kezében egy 1300 négyzetméteres telken Cibakházán 2014. augusztus 1-jén. Jász-Nagykun-Szolnok megyében szakhatóságként a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága idén elõször ezen a zártkerti területen rendelte el a bimbós állapotú, allergén gyomnövény kényszerkaszálását.MTI Fotó: Bugány János

Itt a bírságszezon: sokkoló csekket kaphat ezért 2024-ben akinek kertes háza, telke van

2024. március 19. 10:02

Jelentősen emelkedett a parlagfű miatt kiszabott növényvédelmi bírságok száma és összege is 2023-ban a korábbi évekhez képest. Különösen a belterületeken, ahol összesen 94 esetben szabtak ki büntetést - közölte a Pénzcentrum kérdésére a Nébih. Mint kiderült, tavaly a legmagasabb belterületi büntetés 750 ezer forint volt, összesen több mint 4 millió forintot fizettek be a parlagfüves belterületi ingatlanok tulajdonosai. A szakértők szerint a tavalyi időjárás kedvezett a gyomnövénynek, idén viszont egy esetleges tavaszi lehűlés, vagy a kevés csapadék még gátat vethet neki.

2023-ban összesen 94 esetben, 125 000 négyzetméternyi belterületet érintően szabtak ki növényvédelmi bírságot a megyei kormányhivatalok a parlagfű elburjánzása miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Pénzcentrum kérdésére. Mint megtudtuk, ezeknek a bírságoknak az összege 4 122 000 forint volt, és a legmagasabb, egyösszegben kiszabott büntetés 750 ezer forint volt annak a szabálysértőnek, aki nem gondoskodott a parlagfűirtásról a tulajdonában álló területen.

Megkeresésünkre a Nébih elárulta, külterületeket érintően tavaly 1845 bírsághatározat született, összesen 2685 hektárnyi területet érintően. Ezek esetében a kiszabott összes büntetés 94 752 000 forint volt 2023-ban. Az elmúlt parlagfűszezonban a legnagyobb, kormányhivatalok által parlagfű miatt kirótt büntetés 3 750 000 forint volt.

A bírságolási tendencia emelkedik: 2022-ben még összesen 57 esetben szabott ki növényvédelmi bírságot a Nébih belterületeken a parlagfű miatt, összesen 2 627 000 forintot fizettek az ingatlantulajdonosok. 2021-ben még csak 27 esetben büntettek belterületen az elszaporodó parlagfű okén, összességében akkor 1 590 000 forintnyi büntetést osztottak ki az ingatlanok tulajdonosai között.

Imádta a parlagfű a tavalyi időjárást

Mint a hatóságtól megtudtuk, hazánkban a parlagfű elterjedése és megjelenése nem egy állandó értéket mutat, hanem a terület hasznosításától, továbbá az adott év időjárásától függően térben és időben dinamikusan változó. Hozzátették, az olyan területeken, ahol már több éve zárt növénytakaró van, nem okoz gondot a parlagfű, mivel az évelő domináns fajok nem engednek neki teret.

2023-ban a több hullámban érkező csapadék, valamint a meleg időjárás kedvező feltételeket teremtett a parlagfű csírázásához és fejlődéséhez. Tekintettel arra, hogy a területek erős parlagfű-fertőzöttséget mutattak, a korábbiakhoz képest több alkalommal volt szükség a parlagfű elleni védekezésre

- emlékezett vissza a Nébih, amely szerint ezzel párhuzamosan 2023-ban tovább nőtt a bejelentett parlagfüves területek nagysága, különösen a belterületeket érintően. Mindez abból következik, hogy immár a lakosság is egyre sűrűbben használja a hatóság Parlagfű Bejelentő Rendszerét.

A 2024-es évre vonatkozóan a szakemberek arra számítanak, hogy a korai felmelegedés hatására a talaj hőmérséklete is hamar emelkedésnek indul, ami beindítja a talajban lévő magok csírázását. Ugyanakkor a csapadék mennyisége és egy esetlegesen bekövetkező tavaszi lehűlés is meghatározó lehet. Az alacsony tavaszi hőmérséklet nem kedvez a parlagfű kezdeti növekedésének, fejlődésének, ha pedig nincs tavaszi csapadék, száraz a talaj, a magok nem képesek kikelni.

Emellett fontos kiemelni, hogy a parlagfű elsősorban a frissen bolygatott területeken fordul elő, vagyis a növények tömeges kelésére a mezőgazdasági területeken hamarosan beinduló agrotechnikai munkálatokat követően lehet számítani. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy virágbimbós fejlettségű parlagfű június előtt nem figyelhető meg, a június elején előforduló virágbimbós egyedek jellemzően a parlagfű hazánkban ritkább, korán virágzó változatához (Ambrosia artemisiifolia var. artemisiifolia) tartoznak

- tették hozzá. A Nébih szerint tömeges virágzásra idén is augusztusban számíthatunk, de kiemelték: "a földhasználóknak nem szabad késlekedniük a védekezéssel, még a virágbimbók kialakulása előtt kötelesek védekezni a parlagfű ellen, melyet jellemzően júniusban el kell kezdeniük."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Milliós büntetés lehet a vége

A parlagfű, amely nem számít őshonos fajnak Magyarországon, az 1940-es évek közepétől kezdett el gyorsan elterjedni, főként a gabonafélék szállítási útvonalain. Mára az ország minden részén jelen van, legyen szó mezőgazdasági vagy műveltetlen területekről, illetve elhagyatott földekről, gondozatlan kertekről. Az allergiások száma is növekedett a parlagfű terjedésével együtt, így ma már százezrek szenvednek a növény pollenje okozta tünetektől.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerint a földhasználóknak kötelező megakadályozniuk a parlagfű virágzását ingatlanjaikon, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartaniuk kell.

Ha valaki nem tesz eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, növényvédelmi bírságot szabnak ki rá, amelynek összege a fertőzött terület nagyságától és a parlagfűvel való borítottság mértékétől függően

15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.

Ha a földhasználó három éven belül ismételten nem tesz eleget kötelezettségének, a bírságot másfélszeresére kell emelni. A hatósági eljárás során keletkezett költségeket, valamint a közérdekű védekezés költségeit is a földhasználónak kell állnia.

Címlapkép: Bugány János, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 15. szombat
Kristóf
11. hét
Március 14.
Gátellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33