A Hormuzi-szoros blokádja a világ kőolajkínálatának 5-6 százalékát, a gázolajexportnak pedig a 20 százalékát érintené.
Az év elejétől hazánkban is elindul a biohulladék elkülönített gyűjtése. Júliustól az új koncessziós modellben a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást.
Az év elejétől hazánkban is elindul a biohulladék széles körű, vagyis a konyhai zöldhulladékot és élelmiszer-hulladékot is magában foglaló elkülönített gyűjtése – tájékoztatott Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint Raisz Anikó emlékeztetett, hogy júliustól az új koncessziós modellben a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást.
Ezzel együtt a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezettük a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján fizetniük kell a termékeik után képződő hulladék gyűjtéséért, elszállításáért és kezeléséért.
A jövő év elejétől kötelező visszaváltási díjas rendszer működik majd hazánkban, amely hozzájárul ahhoz, hogy néhány év alatt elérjük a PET palackok 90 százalékos visszaváltási arányát. Januártól pedig kezdetét veszi a biohulladék széles körű elkülönített gyűjtése is, amely biztosítja, hogy a hasznosítás eredményeként a természetes szervesanyag-körforgásba minél nagyobb tisztaságú anyag kerülhessen vissza, és csökkenjen a hulladéklerakókon lerakásra kerülő települési hulladék biológiailag lebomló tartalma – ismertette az államtitkár.
A Magyar Közlönyben ma megjelent kormányrendelet rögzíti, hogy az érintett háztartások az elkülönített gyűjtési rendszerben az erre a célra rendszeresített hulladékgyűjtő edényzetben gyűjthetik a háztartásokban képződő konyhai zöldhulladékot (nyers zöldség- és gyümölcs maradék, kávézacc, teafű, fűszerek, gyógynövények, tojáshéj) és a konyhai élelmiszer-hulladékot (hulladékká vált konyhai étel és élelmiszer).
A gyűjtésre szolgáló hulladékgyűjtő edényzetet, valamint a biohulladék átvételét, gyűjtését és elszállítását a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. biztosítja. A koncessziós társaság elsősorban házhoz menő gyűjtést vezet be, de emellett lehetőség lesz a biohulladékot a kijelölt hulladékgyűjtő pontokon, és a későbbiekben a társaság vagy koncesszori alvállalkozó által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvaron is leadni. A kerti zöldhulladék átvétele az eddigi megszokott rend szerint folytatódik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Magyarországon 2010 óta az újrafeldolgozott hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt, és ezután még tovább emelkedhet a hulladékok gyűjtési és hasznosítási aránya, ez növeli a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatát, mérsékli az elsődleges nyersanyagok felhasználását, ezáltal segíti a jogellenes hulladéklerakás és hulladékelhagyás visszaszorítását, valamint csökkenti a környezeti terheket.
Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







