Felpörgött az országos ingatlanpiac 2024 harmadik negyedévére.
Megújult lendületet hozott az első lakásukat vásárlók számára a jövő évtől induló CSOK Plusz. Az első közös lakás vásárlásakor felére csökkentett önerőelvárással és a kedvezményes kamatozású hitellehetőséggel lényegesen könnyebben vághatnak bele az otthonteremtésbe a gyermeket vállaló házaspárok, akik így használt lakást az országban bárhol, újépítésű ingatlant 1,3 millió forintos négyzetméterár alatt pedig még a fővárosban is szerezhetnek a támogatás segítségével 80 millió forintos értékhatárig.
A 2022-es év eseményei, a gazdasági helyzet, a hitelezési nehézségek és magas kamatok, az idei évben pedig ráadásként a megugró infláció sem kedvezett különösebben a vásárlási kedvnek a hazai ingatlanpiacon. Az állami otthonteremtési támogatások jövő évtől hatályos változásai azonban új lendületet adtak a szegmensnek, vannak, akik azért léptek a piacra és kezdtek ingatlankeresésbe 2023 során, mert jövőre már elesnének a támogatásoktól, és vannak olyanok is, akiknek épp az új támogatási rendszer kedvez majd jobban.
Jövőre a CSOK Pluszt igénylő házaspárok számára jelentős kedvezmény, hogy első közös lakásuk vásárlása esetén feleződik az önerő, tehát a kiszemelt ingatlan vételárának 20%-a helyett mindössze 10%-os indulótőke is elegendő, hogy belevágjanak az otthonteremtésbe
– kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „Nagy könnyebbség a vásárlók számára, valamint jelentősen bővíti a jogosultak körét, hogy a jogalkotók nem csupán a ténylegesen első lakásukat szerzők számára tették elérhetővé a támogatást. Azok a párok is pályázhatnak a kedvezményes kölcsönre, akiknél vagy az egyik, vagy mindkét félnek van már ingatlan a birtokában, de közös tulajdonuk még nincs” – folytatta a szakértő.
Az első lakásukat vásárlók aktivitása tavalyhoz képest számottevő arányban javult 2023 során, a fővárosban ugyanis 2022-ben átlagosan 16%-os arányban, míg vidéken 21%-ban voltak jelen az ingatlanpiaci tranzakciókban a Duna House Barométer adatai szerint. Az idei év első tizenegy hónapjának adatai alapján jelenlétük fokozódott, a fővárosban 21, vidéken 26%-ra nőtt az első lakásukat vásárló ügyfelek aránya. A budapesti első lakást vásárlók átlagosan 42 millió forintot meghaladó összeget fordítottak ingatlanvásárlásra idén, ezért az összegért átlagosan 56 négyzetméteres lakásokat, házakat kaptak. A vidéki területeken azonban jóval csekélyebb összegből is kivitelezhető az otthonteremtés, hiszen megközelítőleg 80 négyzetméteres ingatlanjaikra a fővárosinál 12 millió forinttal kedvezőbb áron szerződhettek.
Országos viszonylatban az összes ingatlantranzakció 19%-ban szerepelt első lakást vásárló ügyfél a vevői oldalon, az átlagos ingatlanvásárlásra szánt összeg a cég értékesítési adatai alapján 32,8 millió forint volt, amelyért egy többtagú család számára is élhető, 75 négyzetméteres lakást vagy házat is kaphattak a vevők. Az első lakásra szerződő ügyfelek 23%-a budapesti ingatlant választott, 19%-uk Pest, 10%-uk Bács-Kiskun, 9%-uk Komárom-Esztergom vármegyében költözött első saját ingatlanába.
A fővárosi első lakást vásárlók több mint fele, 55%-a téglaépítésű lakást vett, amelyért átlagosan 41 millió forintot fizetett, ez 846 ezer forintos átlagos négyzetméterárat és 49 négyzetméteres alapterületet jelentett.
Házgyári lakást az esetek 31%-ban választottak az ügyfelek, azonban vételár szempontjából ők sem jártak sokkal jobban, hiszen számukra is átlagosan 39,6 millió forintos kiadás volt a lakásvásárlás, azonban 7 négyzetméterrel tágasabb, 56 m2-es otthonra tehettek szert. Családi házra – ami átlagosan 79 négyzetméter nagyságú a statisztika szerint – 10%-uk szerződött, amiért 42,4 millió forintos vételárat fizettek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fővárosi első lakást vásárlók elenyésző arányban, mindössze 3%-ban választottak maguknak újépítésű otthont, ami érthető is, hiszen több mint 20 millió forintos plusz kiadást, közel 62 millió forintos költséget jelent egy 60 négyzetméter körüli új lakás megvásárlása a fővárosban
– árulta el Benedikt Károly. Ami az aktuális ingatlanárakat és kínálatot illeti, örömhír, hogy első lakásként akár egy, kettő vagy három gyermekkel is számol egy család, az alapterületre és a maximális vételárra vonatkozó előírások figyelembevételével, lényegében lokációtól függetlenül bárhol az országban vásárolható CSOK Pluszos használt lakás, beleértve Budapest mind a 23 kerületét is. Bőven van is miből választani, hiszen az ingatlanközvetítő aktuális használtlakás-kínálatának közel 65%-a haladja meg az egy gyermek esetén szükséges 40 négyzetméteres alapterületet és felel meg a maximumként megadott 80 millió forintos értékhatárnak is egyben.
Új ingatlan esetében ugyan már szűkülnek a lehetőségek, de azokban a fővárosi kerületekben, ahol 1,3 millió forint alatti négyzetméteráron kapható új lakás, még a háromgyermekes családok számára sem álom a CSOK Plusz segítségével egy új, legalább 60 négyzetméteres élettérrel rendelkező otthon.
„Az új támogatási forma mind a használt, mind az új ingatlanok szegmensében fokozhatja majd a piaci aktivitást, emellett serkentő hatással lesz a lakáshitel-piacra is. Mind az első lakásukat szerzők, mind pedig a nagyobb ingatlanba vágyó családok így egyaránt nyertesei lesznek a kedvezményes kamatot kínáló támogatási formának jövőre az ingatlanpiacon.” – emelte ki az ingatlanközvetítő szakembere.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.