A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások.
Bárkinél működhet a legális rezsitrükk: nagyon nem mindegy, hogy vágsz neki a fűtési szezonnak
A klíma felszerelésével és az örömmel, hogy végre hűvös - vagy ha ezzel is fűtünk, akkor jó meleg - van a lakásban, még nem dőlhetünk hátra. A rendszeres karbantartásnak is rutinná kell válnia, ez pedig nem csak a jótállás, de az egészségünk miatt is kiemelten fontos.
A rendszeres karbantartások elvégzése nem csupán a jótállás megőrzése miatt szükséges. Amellett, hogy az időszakos karbantartások elvégzésével biztosítható a berendezés üzemszerű működése és hosszú élettartama, élettani szempontból is kiemelten fontos.
A beltéri egységben az üzemelés közben bejutó szennyeződések és kórokozók ugyanis számos légúti betegség okozói lehetnek egy elhanyagolt berendezés esetén. Minderre pedig még a klímaszezon kezdete előtt gondolnunk kell a szakember szerint.
A berendezések karbantartását érdemes jóval már a hűtési és fűtési szezonok kezdete előtt elvégeztetni, ugyanis, ha ez csak az adott szezon kezdetekor jut eszünkbe, a szakemberek javarészt már telepítésekkel vannak elfoglalva, így jó eséllyel csak nagyon sokára kapunk időpontot. Karbantartás során egy esetleges meghibásodásra is fény derül, ezért is szerencsés időben elvégeztetni, megóvva magunkat attól a kellemetlenségtől, hogy pl. a hirtelen jött kánikula közepén maradjunk hűtés nélkül vagy a fűtési időszak kellős közepén maradjunk fűtés nélkül. Így ez mostanra érvényes már minkét klímás szezonra
– állítja Antal Mihály, a Gree légkondicionálók műszaki szakértője.
A karbantartás évi kétszeri elvégeztetésére mindenképpen szükség van, ha azt szeretnénk, hogy a berendezésünk sokáig gond nélkül működjön. Hűtési szezonban általában jóval kevesebbet üzemel egy berendezés, ilyenkor azonban a beltéri egység hőcserélőjén keletkezik kondenzvíz, ezért hűtési szezonban nagyobb eséllyel szaporodhatnak el kórokozók a beltéri egységben. A fűtésre használt berendezések esetében télen jóval nagyobb használatnak vannak kitéve a berendezések, ezért fontos a karbantartást tavasszal és ősszel is elvégeztetni. Előfordulhat olyan eset is, hogy a helyiségben az átlagosnál nagyobb a szennyezettség, itt évente akár kettőnél több karbantartásra is szükség lehet, mint például az üzlethelyiségek esetében. A szakember ezzel kapcsolatban néhány gyakorlati tanácsot is megosztott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem mindegy, ki végzi a karbantartást
A karbantartásokat nem kötelező a beszerelő céggel végeztetni, bármilyen szakember végezheti, aki rendelkezik NKVH (Nemzeti Klímavédelmi Hatóság) regisztrációval, ez nem jár garanciavesztéssel. Ennek ellenére azt szoktuk javasolni, hogy amennyiben ennek nincsen valamilyen akadálya, a telepítő vállalkozást keressék fel a karbantartás elvégzésére, hiszen a jótállási kötelezettség minden esetben ennél a vállalkozásnál marad. A karbantartásokat írassuk be a garanciafüzetbe, valamint az erről szóló számlákat tartsuk meg az igazolhatóság miatt. Nem javasoljuk azonban a különböző „csináld magad” karbantartásokat, hiszen ez a korábban leírtak közül csak egyetlen pontot lát el, ráadásul akár a berendezés meghibásodásához is vezethet, ha nem megfelelő vegyszerrel, vagy eszközzel végezzük. Ugyanakkor ez nem összekeverendő a porszűrők tisztításával, melyet a végfelhasználó a kezelési kézikönyvben leírtak szerint el kell végezzen. Ezt a használat intenzitásától függően akár 1-2 hetente is érdemes ellenőrizni
- ajánlotta Antal Mihály.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenképpen figyeljünk oda, hogy a karbantartás legyen megfelelően dokumentálva, hiszen ez a jótállás feltétele is. A beltéri egység fertőtlenítése után a fertőtlenítő vegyszer alapos kiöblítése szükséges a rendszerből. Egyes vegyszerek ugyanis a műanyag alkatrészek károsodását okozhatják, ha az a szükséges behatási időnél tovább érintkezik azzal. Jó esetben a szakember alaposan átöblíti a beltéri egységet a művelet után, de a karbantartás elvégzése után érdemes a berendezést néhány órán keresztül hűtés vagy párátlanítás üzemben használni.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








