Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
Zivatar és erős szél is lehet ma több megyében, riasztást is kiadtak. Sok esőre kell számítani egyes helyeken.
Egész hétvégén kaptunk az égi áldásból, de a met.hu előrejelzéséből kitűnik, hogy még mindig nincs vége. Az OMSZ előrejelzése szerint ma átmenetileg csökken a felhőzet, majd dél felől egyre nagyobb területen újra beborul az ég, de északkeletre csak vasárnap délelőtt érkezik meg ez a felhőtakaró.
Vasárnap dél felől egyre többfelé alakulhat ki ismételten eső, zápor, a Dél-Dunántúlon néhol beágyazott zivatar is lehet. A Dunántúlon és a középső tájakon jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás, kelet felé csökken a nagy csapadék esélye. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül, vasárnap néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7, 12 fok között alakul, de északkeleten néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13 és 23 fok között valószínű, az Észak-Dunántúlon lesz a leghidegebb, Szabolcsban a legmelegebb.
A napi csapadékösszeg ma nagy területen meghaladhatja a 20 mm-t, de a Dunántúlon helyenként akár 30+ mm is összegyűlhet. Késő délután, este a déli, délnyugati területeken egy-egy zivatar nem kizárt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.






