2025 októberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,7 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el.
Idén összesen eddig négy háromnapos, és mindössze egyetlen négynapos hosszú hétvégénk volt, hátra van még a mostani, Mindenszentekkel hosszabbodott hétvége és a karácsonyi. Viszont sajnálatos módon május 1-je, október 23-a hétvégére esett, illetve december 25-e és 26-a is szombat-vasárnapra esik majd. 2022-ben már jobban el leszünk látva hosszúhétvégékkel.
A március 15-höz köthető szabadnapok, a húsvéti ünnepek és a Mindszentek ünnepének keddi napja miatt háromszor lesz 2022-ben négynapos hosszú hétvége, míg a pünkösdi és karácsonyi ünnepek háromnapos hosszú hétvégét tesznek lehetővé.
Idén, 2021-ben január 1-je péntekre esett, március 15-e hétfőre. A húsvéti négynapos hétvége szerencsére adott, mert változó dátumhoz kötődik, de a nagypéntek mindig péntekre, a húsvét hétfő pedig hétfőre esik - hálisten. Így van ez a pünkösd hétfő esetében is. Augusztus 20-a is péntekre esett, így eddig egy négynapos és négy háromnapos hosszú hétvége volt az évben. Hátra van még a hétfői november 1-jével kiegészülő hétvégénk, illetve a karácsony. Mivel azonban december 25. és 26. hétvégére esik, a 24-ét megkapjuk - viszont le kell dolgozni december 11-én.
Júniusban jelent meg a Magyar Közlönyben az innovációs és technológiai miniszter rendelete a 2022. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről, amely szerint 2022. március 14., hétfő pihenőnap, cserébe március 26., szombat munkanap. Jövőre október 15-e, szombat munkanap lesz, de október 31., hétfő pihenőnap. Így a hétköznapra eső ünnepekkel együtt háromszor lesz 2022-ben négynapos hosszú hétvége, valamint pünkösdkor és karácsonykor háromnapos hosszú hétvége is lesz.
Ünnepnapok, pihenőnapok, plusz munkanapok az év hátralévő részében és 2022-ben
| Dátum, nap | Ünnep | Munkarend |
| November 1., hétfő | Mindszentek | Munkaszüneti nap |
| December 11., szombat | - | Áthelyezett munkanap |
| December 24., pénetek | Szenteste | Áthelyezett pihenőnap |
| December 25., szombat | Karácsony | Munkaszüneti nap |
| December 26., vasárnap | Karácsony | Munkaszüneti nap |
| 2022 | ||
| Január 1., szombat | Újév | Munkaszüneti nap |
| Március 14., hétfő | - | Áthelyezett pihenőnap |
| Március 15., kedd | 1848-as forradalom | Munkaszüneti nap |
| Március 26., szombat | - | Áthelyezett munkanap |
| Április 15., péntek | Nagypéntek | Munkaszüneti nap |
| Április 18., hétfő | Húsvéthétfő | Munkaszüneti nap |
| Május 1., vasárnap | Munka ünnepe | Munkaszüneti nap |
| Június 6., hétfő | Pünkösdhétfő | Munkaszüneti nap |
| Augusztus 20., szombat | Államalapítás ünnepe | Munkaszüneti nap |
| Október 15., szombat | - | Áthelyezett munkanap |
| Október 23., vasárnap | 1956-os forradalom | Munkaszüneti nap |
| Október 31., hétfő | - | Áthelyezett pihenőnap |
| November 1., kedd | Mindszentek | Munkaszüneti nap |
| December 24., szombat | Szenteste | Pihenőnap |
| December 25., vasárnap | Karácsony | Munkaszüneti nap |
| December 26., hétfő | Karácsony | Munkaszüneti nap |
Január 1-je viszont szombatra, a munka ünnepe május 1-je éppen vasárnapra esik majd. Augusztus 20-a szombat lesz, és október 23-a vasárnap. A karácsony jövőre ugyancsak háromnapos hétvégére esik majd, de szerencsére nem kell majd a 24-ét ledolgozni, hiszen szombatra esik.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








