repair house illustration cimlapi

Horror a magyar ingatlanpiacon: már nem csak Budapesten jár csúcsra a drágulás

2021. október 27. 18:29

Minden használt ingatlantípusnál nőtt a négyzetméterár az egy évvel ezelőttihez képest, derült ki az Otthon Centrum megyei jogú városokra vonatkozó összesítéséből: a tanulmány szerint atársasházi és panel lakások, illetve a családi házak áremelkedése között 5-20 százalék közötti a szórás.

A megyei jogú városokban a társasházi lakások négyzetméterára 387 ezer forintra nőtt idén. Ez az ár 10,3 százalékkal magasabb, mint a 2020-ban mért érték. Idén csupán néhány várost nem érintett a téglalakások négyzetméterár növekedése:

A tavalyi év azonos időszakához képest csupán Nyíregyháza, Szeged és Sopron értékeiben nem történt változás

–összegezte a tanulmány sarokszámait Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a legnagyobb mértékben a Közép-Dunántúl három megyeszékhelyén, Veszprémben, Tatabányán és Székesfehérváron, valamint Miskolcon nőttek 20 százalékot meghaladó mértékben az árak. A legtöbb városban 5-15 százalékkal emelkedtek a fajlagos árak az előző év azonos időszakához képest.

A legdrágább városokat összegző listán változott az élmezőny, jelenleg a legmagasabb négyzetméterár Érdre jellemző átlagosan 600 ezer forinttal. Ezzel Debrecen holtversenyben Székesfehérvárral a második helyre szorult. A két városban 520 ezer forintos átlagos négyzetméterár az uralkodó, míg a negyedik Győr kereken félmillió forintos középértékkel. A legolcsóbb városok sorrendje nem változott: továbbra is Salgótarján a legolcsóbb 150 ezer forintos középértékkel, jelentősen leszakadva Nagykanizsa 240 ezer, és a harmadik Dunaújváros 260 ezer forintos négyzetméterárától. A többi városban 300-450 ezer forintos négyzetméterár a jellemző.

A panellakások négyzetméterára 348 ezer forintra emelkedett idén, az árnövekedés a téglalakásokhoz képest nagyobb, átlagosan 12,8 százalékos volt. Egyedül Dunaújváros maradt ki az áremelkedésből, a többi városban 5-15 százalékkal kerülnek többe a panellakások a tavalyi átlaghoz képest. Az áremelkedés rekordere ebben a szegmensben a két egyetemi város, Pécs és Debrecen, ahol 20 százaléknál is valamivel nagyobb mértékű drágulást mért az Otthon Centrum.

Debrecen és Székesfehérvár holtversenyben itt is a második helyre szorult átlag 440 ezer forintos négyzetméterárral. Sopron ugyanis kicsivel 450 ezer forintos fajlagos átlagárral lett a legdrágább város. A top ötbe még Érd és Győr fért be. A 23 megyei jogú város közül a legolcsóbbak –csak úgy, mint a téglalakások esetében –Salgótarján, Nagykanizsa és Dunaújváros. Előbbit 200 ezer forint alatti, utóbbiakat valamivel efölötti átlagos négyzetméterár jellemzi. A legtöbb városban az átlagos fajlagos ár 250-350 ezer forint között alakult az első kilenc hónap értékesítési adatai alapján.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A használt házak átlagos négyzetméterára 307 ezer forint, ami 19,7 százalékos növekedésnek felel meg 2020-hoz képest.

Budapesthez hasonlóan a három használt szegmens közül itt volt a legnagyobb mértékű emelkedés. A házak esetében azonban szükséges hangsúlyozni, hogy nagyon heterogén a lakásállomány, így az összetétel hatás megnehezíti az összehasonlítást

–árnyalta a statisztikai adatokat Soóki-Tóth Gábor. A városok többségében két számjegyű növekedés volt megfigyelhető, ez alól Pécs és Sopron jelent kivételt, ahol nem volt kimutatható áremelkedés. 
 
A legdrágább városok fajlagos árában elenyésző különbség tapasztalható. Az élen végző Tatabányát (átlagos négyzetméterár 395 ezer forint), Debrecen (387 ezer), Sopron (384 ezer), Érd (379 ezer) követi. A további sorrend pedig Székesfehérvár és Győr, az említett értéktől kicsit leszakadva, de még átlag 300 ezer forint feletti fajlagos árral. A sort ezúttal is Salgótarján, Nagykanizsa és Dunaújváros zárja: előbbi leszakadva bőven 200 ezer forint alatti, utóbbi kettő valamivel efölötti átlagos négyzetméterárral. A többi városban 250-300 ezer forintos fajlagos ár a jellemz

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31