A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Megugrott az online fizetések száma az elmúlt egy évben. Többen fizetnek bankkártyával és jelentősen nőtt az elektronikus számlakezelés iránti igény is. Ezt a trendet erősítik maguk a szolgáltatók is: az országos hulladékgazdálkodási közszolgáltató (NHKV) mellett idén regionális közműcégek is csatlakoztak a Díjnet rendszeréhez. A Fejérvíz Zrt. után szeptemberben a Baranya-Víz Zrt. ügyfeleinek is elérhetővé vált a Díjnet kényelmi, elektronikus számlabemutatási és fizetési szolgáltatása, így jelenleg már 17 víz-és csatornaszolgáltató érhető el a Díjneten.
A Fejérvíz Zrt. 2021. február 23-i csatlakozása után újabb regionális víziközműtársulás, a Baranya-Víz Zrt. is döntött arról, hogy bekapcsolódik a Díjnet rendszerébe. A két társaság együtt több mint 70.000 háztartást szolgál ki mintegy 310 településen. Ezen szolgáltatók ügyfeleinek lehetőségük van a víz- és csatornadíj számláikat is online, a Díjneten keresztül kezelni. A tapasztalatok szerint az elektronikus ügyintézés egyre népszerűbb, ezért egy-egy szolgáltató csatlakozásával jelentősen nő azon ügyfelek száma, akik a Díjnet ingyenes szolgáltatását igénybe veszik.
Az elektronikus számlakezelés jelentősen megkönnyíti a felhasználók életét, ennek segítségével a közüzemi és egyéb elektronikus számlák pár gombnyomással kifizethetőek. A szolgáltatás kényelmes, hiszen a számla érkezéséről a rendszer e-mail értesítést küld, a befizetés bármikor, bárhonnan, gyorsan és biztonságosan elintézhető, és azonnal megkapja a visszaigazolást az ügyfél.
A Díjneten bemutatott elektronikus számlákat lehetőség van az iCsekk mobilapplikációba is átirányítani, ahol a számla megtekinthető és egyszerűen ki is egyenlíthető. A befizetés könnyen igazolható, nem kell az igazoló dokumentumokat külön őrizgetni, hiszen online pillanatok alatt lekérdezhetőek a korábbi befizetések is. A rendszer a regisztrált e-mail címre küldött emlékeztetőkkel segít betartani a fizetési határidőket, így csökkenthetőek az elfelejtett vagy megsérült számlák miatti kellemetlenségek is. A felhasználóknak lehetőségük van arra is, hogy a számlával kapcsolatos észrevételeket közvetlenül Díjnet fiókjukból küldjék meg a számlát kibocsátó szolgáltató részére.
Ma már egy szolgáltató sem akar lemaradni, egyre többen kínálnak elektronikus fizetési lehetőségeket, és ezzel alapvető igényt elégítenek ki. A Díjnet szolgáltatásával ezen felül akár a háztartással kapcsolatos összes számlát egy helyen lehet kezelni, ami komoly egyszerűsítést, és ezzel ügyfélélmény-növelést jelent
- mondta Deé Gergely, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója. Továbbá kiemelte, hogy a szolgáltatók azért választják a Díjnetet, mert a rendszer környezetbarát és költséghatékony, hiszen az elektronikus számlabemutatásnak, valamint az online befizetésnek köszönhetően nem szükséges az ügyfeleknek papír alapú számlát küldeni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Épp ezen előnyök miatt döntött a csatlakozásról 2021-ben a Fejérvíz Zrt. és a Baranya-Víz Zrt. is. A pozitív tapasztalatok, valamint az elektronikus számla iránt egyre növekvő igény hatására várhatóan egyre több ügyfelük tér majd át az elektronikus számlákra.
A Díjnet rendszerében immár 34 közmű- és egyéb szolgáltató található meg, és több mint 840 ezer regisztrált ügyfél élvezi az e-számlával együtt járó kényelmet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







