7 °C Budapest
Traditional Italian Pizza with tomatoes and mozzarella cheese

Így készül a tökéletes nápolyi pizza otthoni körülmények között, pár filléres alapanyagból

2021. július 9. 08:15

"Nem állítom, hogy a nápolyi szakácsok elismerően bólogatnának, hiszen az igazi autentikus pizza csak Olaszországban készülhet, de úgy gondolom nagyon jó receptre bukkantam ezúttal" - kezdi a HelloVidék a szokásos péntek reggeli Gasztromesét

Dragomán György egy újabb kötete jelent meg, ami ezúttal a főzésről szól. Főzőskönyv címmel bevált receptjeit olvashatjuk, és azok történeteit egyszerre. Nem csak szórakoztató, hanem egyik-másik igen tökéletes ételt is tartogat. Így történt, hogy megannyi pizzarecept után ezt is kipróbáltam.

Minden a jó pizzaliszt kiválasztásával kezdődik, ami szinte minden magyar boltban megtalálható már. A lényeg, hogy az álljon rajta ’pizza liszt”, vagy típusként ’00’-ás. Szimbolikus élesztőmennyiség, némi só és víz kell csak mindehhez. Ennyi a pizzatészta összesen, de az idő az, ami majd segít nekünk tökéletessé tenni. A módszer csupán abból áll, hogy alaposan összedolgozzuk, akár géppel is, majd egy lezárható műanyag dobozba tesszük, és hagyjuk pihenni legalább 3 napig.

A pizzához Magyarországon is megtalálunk már minden alapanyagot kiváló minőségben, ami már csak azért is fontos, mert igazán finom ételt mindig akkor kapunk, ha odafigyelünk az alapanyagok milyenségére is.

Ha érdekel a tökéletes pizza elkészítésének módja, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem