Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az...
Előlegként kérte el, de papíron persze már felmérési díjként szerepelt az a 60 ezer forintos összeg az apróbetűs szerződésben, amit a fogyasztó később már hiába mondott fel. A befizetett pénzt nem kapta vissza, mert a szerződésben e pénz az amúgy néhány perces felmérési munkálat áraként és már elvégzett szolgáltatásként szerepelt. Se új ajtó, se 60 ezer forint - írta a fogyasztó a Budapesti Békéltető Testülethez kérelmében.
A Testület előtt egyre gyakoribbak az olyan fogyasztói beadványok, amelyek szerint az időskorúakhoz például nyílászáró-csere ajánlattal csengetnek be és keresik meg őket bizonyos cégek. A szerződést el sem olvassák, csak később jönnek rá, hogy az elkért előleg helyett tulajdonképpen "felmérés elvégzésére" szerződtek és azt is aláírták, a szerződés felmondása ellenére pedig a befizetett összeget elvesztik, mivel az már egy elvégzett szolgáltatás. Marad a bosszúság.
A kérelmek közös pontja, hogy a fogyasztó által megkapott, de meg sem nézett nyugtán valóban felmérési díj szerepel. Természetesen az aláírt papírok azt is tartalmazzák, hogy az átadott összeg a szerződés teljesítése esetén beleszámít a vételárba, de ha a fogyasztó a szerződést felmondja, akkor az elvégzett felmérés miatt már nem jár vissza.
Nem csak a fővárosból, hanem több megyeszékhelyről is érkeztek hasonló beadványok, amelyek pár perces felmérési munkálatról, cserébe több tízezer forintos elkért összegről szóltak. Azt is leírták több esetben, hogy felmérésre egyáltalán nem is került sor, mindvégig előleget említettek szóban és ennek alapján adták oda a pénzt az üzletkötőnek, aki saját maga kereste meg ajánlatával a fogyasztót.
Holott ez esetben az ügylet üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek minősül a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján és ekkor a cégek szigorú előírások mentén kötelesek már előzetes tájékoztatást is adni. Világosan és közérthetően kell ugyanis a fogyasztónak azt az információt megadni, hogy nem illeti meg az indokolás nélküli elállási-felmondási jog, ha a szolgáltatást a cég már a fogyasztó előzetes beleegyezésével teljesíti és a fogyasztó tudomásul vette, hogy ekkor e többletjogát elveszíti.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jelszó tehát itt is a tudatosság. Kellő körültekintéssel, az ajánlatokra történő azonnali rábólintás mellőzésével és a Budapesti Békéltető Testület alábbi aranyszabályai betartásával a fogyasztók sok bosszúságtól kímélhetik meg magukat:
- 1. Soha ne döntsenek a fogyasztók azonnal, ha egy üzletkötő csenget be hozzájuk egy elsőre kedvezőnek tűnő ajánlattal, hagyjanak időt maguknak az ajánlatok átgondolására! Ennek részeként mindig alaposan olvassák el, hogy mit akarnak velük aláíratni!
- 2. Amennyiben a papírokon más van, mint amit az üzletkötővel megbeszéltek, ne hagyják magukat meggyőzni. Kétség esetén a szóbeli ígéretet írassák rá a szerződésre!
- 3. Ne adjanak ki pénzt anélkül, hogy annak átadásáról papírt-igazolást ne kérnének: kérés nélkül kell ugyanis nyugtát-számlát kapniuk. Figyeljenek oda arra is, hogy ezen az igazoláson a helyes összeg szerepeljen, és az összeg mellett annak jogcímeként az szerepeljen, amiben szóban ténylegesen megállapodtak!
- 4. A tudatos döntéshez szükséges papírok rendelkezésre állnak üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnél. Ilyen szerződés az is, ha egy üzletkötő csenget be a fogyasztóhoz és tesz például nyílászáró-cserére ajánlatot! A szigorú előzetes tájékoztatási kötelezettség miatt a lényeges információkat ekkor papíron át is kell adni a fogyasztónak, más tartós adathordozón csak kifejezett beleegyezés esetén lehet ezt teljesíteni.
- 5. Amennyiben a cégnél panaszt tettek a fogyasztók és az nem vezetett eredményre, forduljanak a Budapesti Békéltető Testülethez, amely gyors és ingyenes eljárásával segít az ügy rendezésében!
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








