A PFAS-vegyületek veszélyeit világszerte egyre inkább elismerik.

Megoldatlanul álló csontváz rengeteg magyar fiatal helyzete: nincs előrelépés, mi lesz így velük?
Az ombudsmani hivatal azt közölte, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, ám a folyamatban lévő eljárás részleteiről nincs módjuk tájékoztatást adni- írja a Népszava.
Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala tavaly október óta nem tudta lezárni az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI-k) átfogó vizsgálatát, annak ellenére, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) már egy éve jelezte a súlyos problémákat. Az EGYMI-k sajátos nevelési igényű gyerekeket, köztük autista és mozgáskorlátozott gyermekeket látnak el, sok esetben méltatlan körülmények között. A PSZ több intézményből jelentett rossz állapotú épületeket, felszereléshiányt és szakemberhiányt. Az ombudsman hivatalához benyújtott vizsgálati kérelemre eddig nem érkezett érdemi válasz.
A Népszava érdeklődésére az ombudsman hivatala közölte, hogy a vizsgálat folyamatban van, de a részletekről nem adhatnak tájékoztatást. A hivatal a beérkezett dokumentumok és feltárt körülmények alapján készít jelentést, amelyet majd nyilvánosságra hoznak, ám a befejezés időpontja nem ismert. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke kifejezte aggodalmát amiatt, hogy az ombudsman egy éve nem tett érdemi előrelépést, holott kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekekről van szó, akiknek most lenne szükségük segítségre és megfelelő körülményekre.
Az EGYMI-k állapotai tavaly is sok figyelmet kaptak, a Népszava több alkalommal is beszámolt a problémákról, mint például a fűtés, akadálymentesítés és felszereltség hiányáról. Egyes intézményekben dugulások és szennyvízszag volt, mállott a vakolat, vagy a vécék nem voltak használhatók. Egy Baranya megyei pedagógus arról számolt be, hogy a súlyosan sérült gyerekeket tornatermi zsámolyokon kellett pelenkázni a felszereléshiány miatt. A PSZ sürgeti, hogy az ombudsman mihamarabb zárja le a vizsgálatot, és jelölje meg a felelősöket, hogy megkezdődhessen a problémák megoldása.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


