A következő tanévtől megszűnik a kancellári rendszer a szakképzésben, így a jelenlegi kettős irányítást egyszemélyi vezetés váltja fel.
Míg sok magyar diák kiemelkedően teljesít különböző nemzetközi versenyeken, addig a 15 éves korosztály ötöde funkcionális analfabéta. Azaz írni olvasni tud, de nem tudja értelmezni a látottakat - írja a Magyar Nemzet.
Kiemelkedően teljesítettek a magyar diákok a tavalyi tudományos diákolimpiákon: a nemzetközi versenyeken 24 érmet gyűjtöttek be nyolc különböző tantárgyból. Míg azonban legjobbjaink évről évre világsikereket érnek el, mintegy 16 ezer diák pedig konkrétan zseni, a nagy átlag teljesítménye továbbra is elkeserítő.
Az iskolai mérések szerint egyre többen vannak az átlag alatt teljesítők, a 15 évesek ötöde funkcionális analfabéta. A szakképzésben tanulók lemaradása pedig egyenesen ijesztő: a legutóbbi kompetenciamérések szerint a 10. osztályos szakiskolások még a hatodikos általános iskolások szintjét sem érték el.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







