Jelentős tőkekivonás jellemezte az önkéntes nyugdíjpénztári szektort 2025-ben a Bankmonitor szerint.
Sokan álmodoznak arról, hogy nem várnak 60-70 éves korukig, hanem már korán nyugdíjba vonulnak. Elsőre ugyan lehetetlennek tűnik, azonban a valóságban egyáltalán nem kizárt, hogy már a harmincas éveinkben se kelljen dolgoznunk. Erre kiváló példa Takács Szabolcs is, aki 34évesen "nyugdíjazta" magát. Módszeréről még a hazai egyetemek is felfigyeltek.
Azok, akik a FIRE mozgalom filozófiája (financial independence / retire early) szerint élnek sem tudtak egyik napról a másikra meggazdagodni. Legalábbis a többségük nem. Tudatosan készültek rá, hogy fiatalon új, kötöttségektől, általuk nem szeretett munkától és főnököktől mentes életet kezdhessenek. A korai nyugdíjasok módszerei ugyan eltérőek, de az alappillérek kivétel nélkül ugyanazok. A képlet egyszerű:
- legyen magas jövedelmed
- takarítsd meg ennek nagy részét,
- a megtakarított pénzt pedig fektesd be sikeresen.
A magas jövedelem azért jön jól, mert nyilván egyszerűbben és többet lehet belőle félretenni, hiszen az alapvető kiadások mellett több pénz marad erre a célra. Ám önmagában csak az átlagnál magasabb bevétellel nem sokra megyünk. Kereshetünk akár milliókat is havonta, ha feléljük a pénzünket, vagy nem megfelelő befektetést választunk - vagyis olyat, ami nem biztosít számunkra hozamot.
Hogy mennyi tőke kell egy korai nyugdíjazáshoz, az leginkább attól függ, hogy mennyire vagy képes leszorítani a megélhetési költségeidet
- mondta a Pénzcentrumnak néhány évvel ezelőtt Takács Szabolcs, aki 34 évesen mondott fel előző munkahelyén, és vonult "nyugdíjba".
Módszere azóta is jól működik, most például az ELTE hivatalos YouTube-csatornáján árulta el, mi mindenre is van szükség ehhez az életformához. Kiderült többek között az is, hogy 60 százalékos megtakarítási rátával még 12,5 év sem kell ahhoz, hogy véglegesen nyugdíjazhassuk magunkat.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amennyiben kíváncsi vagy a FIRE mozgalom filozófiájára, illetve megismernéd azokat, akik sikerrel alkalmazzák az életformához szükséges különböző módszereket, akkor olvasd el néhány korábbi cikkünket:
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







