Eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak. Az összesített taglétszámban és a tagi és munkáltatói befizetésekben is jelentős előrelépést mutatott.
Kiderült, hány éves korban kell elkezdeni a megtakarítást, hogy ne kopjon fel az ember álla idősebb korára. Bár érdemes plusz pénzt is félretenni, de a magyaroknak csak egy része ismerte ezt fel.
Sokan félnek attól, hogy nyugdjas korukban nélkülözniük kell, nem fognak tudni rendesen megélni. Ezt egy korábbi felmérés is alátámasztja, amely szerint a magyarok mindössze 7 százaléka gondolja úgy, hogy biztosítva van az időskori élete is ebben a tekintetben, és már várja, hogy nyugdíjba vonulhasson.
Az arány sokat javulhatna, ha például többen gondolkodnának előre, és időben elkezdenék a nyugdíjcélú megtakarításokat. A Daily Mail friss cikkében idézett szakértők ennek kapcsán arra figyemeztettek: minél tovább húzza valaki ezt, annál többet kell félre tennie a havi jövedelméből.
A szakértők úgy kalkulálnak: a biztos időskori megélhetéshez havonta nagyjából feleannyi bevételre lenne szükség, mint amennyit egy átlagos munkavállaló 40 éves kora körül teud megkeresni a munkájával. Az állítást arra alapozzák, hogy a nyugdíjba vonulásig a legtöbben már letudják a jelzálogukat, és a gyerekeket sem kell már anyagilag támogatni - emellett sokat fog a költségeken, hogy már munkába se kell ingázni.
Mennyit kell félretenni?
A lap úgy számol, hogy ha valaki a 20-as éveiben kezdi el a nyugdíjmegtakarítást, akkor havonta a fizetésének nagyjából 12 százalékát kellene megtakarítania, hogy ne legyenek gondjai idősebb korában. Ahogy már fentebb is szóba került, ha elhúzzuk a dolgot, akkor 40 év felett már 20 százalékot kellene eltenni a fizetésből, hogy ugyanakkora össeget lehessen felhalmozni, mint az első példánál. Jamie Jenkins, a Standard Life nyugdíjszakértője azt is leszögezte, hogy
A magyaroknak is kinyílik a szeme
Hazánkban is egyre többen döntenek úgy, hogy megkezdik a spórolást: 017-ben például egy átlagos magyar megtakarító 44 éves korában indította el a privát nyugdíj-előtakarékosságát - derül ki a GRANTIS pénzügyi tanácsadó cég 3500 fő megkérdezésével készült felméréséből. 2018-ra ezt az átlagot 43 évre sikerült csökkenteni, ami a magyar lakosság pénzügyi tudatosságának lassú, de biztos javulását mutatja.
Ez az egy korévnyi eltérés nem tűnik soknak, viszont árnyalja a képet, hogy a 25-30 éves korcsoport aránya megduplázódott a megtakarítókon belül. A 30 és 40 év közöttiek aránya nem ugrott meg ilyen látványosan, ám ebben a korcsoportban is határozott növekedés tapasztalható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- tette hozzá Kovácsik Tamás, aki szerint egyre többen ismerik meg a három államilag támogatott nyugdíj-megtakarítási lehetőséget, és döntenek ezután nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár vagy nyugdíj-előtakarékossági számla indítása mellett. A szakértő szerint még így is lenne hova fejlődni: a megtakarításba kezdők átlagéletkorát 40 év alá kellene csökkenteni. Hiszen minél fiatalabban vágunk bele, annál könnyebb összespórolni a biztos megélhetéshez szükséges összeget.
Havi 19 ezer forinttal terveznek
A K&H biztos jövő indexéből kiderült, hogy a 30-59 éves magyarok mindössze 29 százalékának van kifejezetten a nyugdíjas évekre félretett pénze. A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők átlagosan 1,8 millió forintot gyűjtöttek eddig össze, 35 százaléknak azonban kevesebb mint 500 ezer forintja van erre a célra.
Akik még nem gondoskodtak a nyugdíjas évekről, de tervezik a takarékoskodás elkezdését átlagosan havi 19 ezer forintot tudnának erre a célra fordítani. A legtöbben 10-14 ezer forintot (28 százalék) illetve 20-29 ezer forintot (27 százalék) tudnának majdani nyugdíjukra félretenni.
A szakértők szerint egyre többen érdeklődnek a megtakarítások, azon belül is a nyugdíjbiztosítások iránt. A K&H Biztosító szerint a jövőben a pénzügyi tudatosság fokozódásával, a háztartások pénzügyi helyzetének javulásával növekedhet a nyugdíjbiztosítások iránti kereslet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó
- Megvan a világ legmagasabb pontjának első idei áldozata
- Távozik angol csapatától a magyar válogatott játékos
- Németh Erzsébet: egy beteg társadalom következménye a politikai merénylet
- Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot