A BUX-index pénteken 607,69 pontos, vagyis 0,6 százalékos emelkedéssel történelmi rekordot döntött, és 101 262,87 ponton fejezte be a kereskedést.

A magyar tőzsde nem követte a nemzetközi tendenciát: így alakultak a hazai befektetések
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 19,1 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, kedden a nemzetközi tőzsdemutatók az iráni-izraeli konfliktus miatt kialakult kedvezőtlen befektetői hangulat hatására csökkentek, a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX ezzel ellentétesen mozgott, főleg egyedi vállalati hírek hatására.
Kiemelte, a magyar tőzsdén a forgalom átlag feletti volt kedden, minden vezető részvény árfolyama emelkedett. Az OTP és a Richter árfolyamára kedvezően hatott a célárfolyam-emelés híre. Az OTP célárfolyamát a Goldman Sachs 29 200 forintról 31 ezer forintra, a Richter célárfolyamát a Jefferies 12 313 forintról 13 390 forintra emelte. Az ajánlás mindkét esetben változatlanul vétel maradt.
Hozzátette, a Mol árfolyamának emelkedése mögött az olaj világpiaci árának növekedése áll.
A Mol 50 forinttal, 1,72 százalékkal 2960 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 610 forinttal, 2,33 százalékkal 26 740 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,34 százalékkal 1790 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,7 százalékkal 10 110 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8848,20 ponton zárt kedden, ez 3,43 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


