Emelkedéssel indult a hét az amerikai tőzsdéken, Európában pedig kora délutánra egy százalék körüli pluszba kerültek a vezető indexek.
A hagyományos pénzügyi rendszer képviselői egyre nyitottabbak a kriptovaluták világára, amely nagy kockázatokat hordoz, de nagy hozammal is kecsegtet. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, és a bitcoin árfolyamának emelkedése is egyre több érdeklődőt vonz ebbe a szektorba. Hogyan működnek a kriptovaluták a hagyományos befektetésekhez képest? Miben más a kriptotőzsde, mint a hagyományos? Hogyan működnek az indexkövető alapok a kriptovaluták esetében? - ezekre a kérdésekre adnak választ szakértők.
A kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja 2013-ban alig érte el az 1 milliárd USA dollárt (USD) – napjainkban azonban közel 1500 milliárd USD. Ez azt jelenti, hogy a teljes piac 8 év alatt nagyjából 1500-szoros növekedést produkált.
Hasonló emelkedés tapasztalható a világszerte legismertebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyamában, amely 2010-ben még csupán 0,0008 USD-t ért, 2011-ben pedig még mindig csak 1 USD-t adtak érte – jelenleg azonban az árfolyam 34 ezer USD felett jár, és volt már 63 ezer USD is. Vagyis 10 év alatt akár 63 ezerszeres hozamot is képes volt produkálni a tulajdonosainak - írja elemzésében a BlockBen.
A kriptovaluták volatilitása egyre több piaci szereplő számára rendkívül vonzó. Ezek a digitális eszközök nagy kockázattal járnak, de nagy hozammal is kecsegtetnek. A piacnak van egy természetes hullámzása, de az, hogy a nagy intézményi befektetők elkezdték látni a potenciált a kriptovalutákban, mutatja, hogy egyre nagyobb szerep jut ennek a szektornak a nemzetközi pénzügyi világban
– értékel Krocsek Attila, a BlockBen üzletfejlesztési igazgatója. A Wall Street egyik óriása, a Goldman Sachs nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban kriptovalutákhoz kapcsolódó kereskedési lehetőségeket is kínál befektetőinek, például Bitcoin vagy Ethereum alapú konstrukciókat. A világ legnagyobb tőzsdeüzemeltető csoportja, a chicago-i vagy a new york-i értéktőzsdét is üzemeltető CME Group már több kriptovalutával foglalkozó vállalatban szerzett tulajdonrészt, és Bitcoin Futures néven maga is kínál befektetési lehetőséget a digitális eszközhöz kapcsolódóan.
Idén februárban pedig a Nasdaq is elindította Crypto Index-ét, amely a legfontosabb digitális eszközök pénzügyi teljesítményét mutatja, és amely jelenleg 8 kriptovalutát tartalmaz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hagyományos pénzügyi világ számos intézménye, jellemzője a digitális eszközök piacán is ugyanúgy megtalálható. A kereskedés legfontosabb platformjai például itt is a tőzsdék, vagyis olyan internetes kereskedelmi platformok, ahol Bitcoint, Ethereumot és egyéb kriptovalutákat lehet vásárolni, akár fiat devizákért (euróért, dollárért), akár más kriptovalutákért. Ilyen tőzsdékből már több mint 20 ezer működik világszerte.
Devizaárfolyamok és tőzsdemozgások a Pénzcentrum oldalán!
A digitális eszközök piacán is népszerűek a különféle indexek, amelyek ismert formulák a részvények világában. Működési logikájuk is ugyanaz: a tulajdonosok változatos portfólióval rendelkezhetnek, válogathatnak a kriptovaluták közül, így nem csupán egy eszköz piaci mozgásának teszik ki magukat. Azok is belevághatnak, akik kezdők ebben a világban, hiszen az index menedzselését lefektetett szabályok alapján szakértők végzik el - áll az elemzésben.
Krocsek Attila szerint olyan termékek megjelenése is közel van a piacon, amelyek tovább redukálják a kockázatokat, ezáltal még vonzóbbak lehetnek. Ilyenek lesznek például azok a konstrukciók, amelyek nem a kriptoeszközök árfolyamának mozgására koncentrálnak, hanem úgynevezett arbitrázs ügyleteket kötve a tőzsdéken létező anomáliákat, árfolyamkülönbségeket használja ki, alacsonyabb hozammal, de jelentősen kisebb kockázattal.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







