Lejtőre került az RTL műsorvezetője: meddig tarthat ki a vésztartaléka?

2016. február 7. 15:05

Nemrég veszítette el korábbi munkahelyét Ada, az egykori RTL-es műsorvezető. Jelenleg edzőként dolgozik, de amíg nincs kialakult vendégköre, a tartalékaiból élnek. Bár sokszor nem könnyű félretenni, ilyen helyzetekben nagyon sokat jelenthet, ha van megtakarításunk. Ezért a Pénzcentrum most azoknak is ad tippeket, akik úgy érzik, hiába szeretnének, egyszerűen nem tudnak miből félretenni.

Nem először került nehéz helyzetbe az egykori RTL-es műsorvezető, Ada, aki a Reflektor című műsor megszűnése után edzőként próbál meg elhelyezkedni.

Amikor a Vivá-nál elveszítettem az állásomat, megtanultam, hogy mindenkit a saját problémája érdekel. Most az aranytartalékaimból élünk, de remélem, hogy fél éven belül már kialakul a vendégköröm. Azóta jobban bánok a pénzzel is: most havi listát vezetek, így naprakész vagyok, hogy mennyit költhetünk még a hónap végéig

- nyilatkozta Ada a Hot! magazinnak adott interjúban.

Érdemes minden hónapban megtakarítani

Az egykori RTL-es műsorvezető példája is jól mutatja, mennyire fontos, hogy legyenek tartalékaink. Ha megtakarításokról van szó, rendszeresen felmerül egy kérdés: hogy tud takarékoskodni az, aki alig jön ki havonta a fizetéséből, akinek feszes a családi költségvetése, akinek mindig szoros a hó vége? Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy havi néhány ezer forintot felesleges félretenni, ezért inkább el sem kezdik a takarékoskodást, spórolást.

Pedig kis összegű, de rendszeres megtakarításokkal a hónapok során olyan összegeket lehet összegyűjteni, amire nem is gondolnánk.

Például havi 5-10 ezer forintból 10 hónap alatt 50 - 100 ezer forintot is meg tudunk spórolni, de három év alatt akár 3 havi rezsi és egyéb kiadásokra elegendő tartalékot is összegyűjthetünk. 10 év alatt pedig 1-1,5 millió forintot is fel lehet halmozni.

A konkrét megtakarítási lehetőség kiválasztásához több alapvető dologgal is tisztában kell lennünk:

  • Pénzügyi helyzetünkkel
  • Befektetési szokásainkkal
  • Kockázatviselési hajlandóságunkkal
  • Megtakarításunk konkrét céljaival

Ha ezeket tisztázzuk, azzal máris sokat szűkítettünk a körön, és egyből közelebb kerülhetünk a számunkra megfelelő megtakarítási konstrukció kiválasztásához.

Így takarékoskodjunk okosan

Még hónap elején tegyük félre a megspórolandó összeget, és lehetőleg később se használjunk fel belőle. Próbáljunk hosszú távra tervezni: minden hónapban lehetőleg ugyanannyit - vagy a meghatározott összegnél többet - tegyünk félre.

Határozottan döntsük el, mi a megtakarítás célja: egy új tévére, mosógépre gyűjtünk, lakásfelújításra teszünk félre, vagy hosszú távon spórolunk - például gyermekünk egyetemi éveire, vagy nyugdíj-kiegészítésre. Megtakarításainkkal bővülnek jövőbeni anyagi lehetőségeink, így például megteremthetjük az induló tőkét egy ingatlan vásárlásához, de anyagi biztonságot is képezhetünk arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva (munkanélküliség, betegség) átmenetileg vagy tartósan csökkenne a jövedelmünk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kiemelten fontos kérdés, hogy várhatóan mikor lesz szükségünk a megtakarított pénzre. Ha ugyanis csak rövid távú megtakarítási konstrukcióban gondolkodhatunk, akkor semmiképp sem érdemes hosszú távú befektetések közül választani, hiszen ezeket csak nagy veszteségek árán lehet értékesíteni, amikor szükség lenne a megtakarításra. Ebből egyértelműen következik, hogy fontos annak felmérése is, hogy szükség esetén milyen könnyen lehet az adott befektetést felszámolni, milyen gyorsan és mekkora költséggel lehet a pénzhez hozzájutni.

Milyen megtakarításban gondolkodjunk?

Természetesen élethelyzetenként eltérő, hogy milyen megtakarítási termékre lehet szükségünk.

Kisgyermekes családok számára például fontos egyrészt az, hogy generációkon átívelő megtakarítások mellett olyanokban is tartsák a pénzüket, amihez viszonylag könnyen hozzáférhetnek, mégis értelmezhető hozamot jelentenek. Számukra például optimális lehet, ha Start-számlán fektetik be pénzük egy részét, vagy gyermekeinek lakástakarék-pénztárban tesznek félre. Ugyanakkor különféle befektetési alapokba (például vegyes alapokba vagy ingatlanalapba) is fektethetnek.

Természetesen más a helyzet egy olyan családnál, ahol nagyobbak a gyerekek: itt a középkorú szülőknek fontos lehet a nyugdíj-előtakarékosság, de azzal is számolniuk kell, hogy a gyerekek hamarosan kirepülnek a családi fészekből, így részben az ő jövőjükre is gondolni kell. Így itt is a megtakarítás egyik lába lehet a lakástakarék, ugyanakkor a nyugdíj szempontjából optimális a nyugdíjbiztosítás, vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla. Ugyanakkor akár TBSZ-ben is gondolkozhatnak: a tartós befektetési számlánál három év után részlegesen, öt év után pedig teljesen adómentesen juthatnak a megtakarításuk hozamához.

Szintén más megtakarítási céljai vannak egy egyedülálló, dolgozó fiatalnak. Feltételezhetjük, hogy ő is ingatlanra gyűjt - szintén jó ötlet a lakástakarék -, de előrelátóan takarékoskodhat például autóra, vagy akár a családalapítással járó költségekre is. Neki is ajánlható a fentebb már említett TBSZ. Szinte minden élethelyzetben fontos szerepe van a rendszeres megtakarításnak az egyösszegű befektetések mellett.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2025. március 21. 19:24
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatró...
MEDIA1  |  2025. március 21. 17:43
Egy perc után szó nélkül lekeverte az Országos Vérellátó Szolgálat élőben kapcsolt munkatársát a köz...
Kiszámoló  |  2025. március 21. 14:30
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy...
ChikansPlanet  |  2025. március 21. 08:15
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligen...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 21. péntek
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33