Áthágja a nagy beruházások esetében jól bevett tervezési előírásokat a kormány, hogy egyszerűsítse, illetve felgyorsítsa az ócsai devizahiteles-telep megépülését. Egy friss kormányrendelet szerint ugyanis nem kell ellenőrzésen átesniük a kiviteli terveknek. A döntés jókora bonyodalmakhoz, s még több ablakon kidobott pénzhez vezethet.
A Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházás esetében a projekt kivitelezési tervdokumentációját a tervellenőrnek nem kell ellenőriznie - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent friss kormányrendeletben. Mint az a rendeletből kiderül a kormány nem titkolt célja, hogy ezzel egyszerűsítse, illetve gyorsítsa fel a beruházás megvalósítását.
Mint ahogy arra korábban a Pénzcentrum.hu is felhívta a figyelmet, a szűkös határidőt csak nehezen tudja tartani a kormányzat. Korábban a Belügyminisztérium reményei szerint már a jövő év elején megkezdődött volna az építés, s 2012 márciusára már el is készült volna az első blokk. A legfrissebb hírek szerint azonban csak a jövő év elején írják ki a közbeszerzési pályázatot, melynek lezárulta után tovább nehezíti a határidők betartását a hivatalos ügymenet (engedélyeztetés, hatósági ügyintézés) lassú tempója is.
Bár kétségtelen, hogy a friss döntéssel időt spórol meg a kormány, viszont ezzel kilőttek egy kivitelezési szempontból igen fontos kontroll kört. A Kivitelezési kódex szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy tárgyát képező építmények esetében (ne feledjük az ócsai devizahiteles-telep ilyen - a szerk.) egyébként kötelezően tervellenőrnek kell ellenőriznie a kiviteli tervdokumentációt. Nos, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint ezt az előírást most egy huszárvágással semmissé tették.
A nagy beruházások esetében nem véletlenül van szükség a tervellenőr munkájára - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak egy, a neve elhallgatását kérő építészmérnök. A tervellenőr feladata és felelőssége a kiviteli tervdokumentáció műszaki tartalmának, szakszerűségének, illetve a jogszabályok, szabályzatok, építési előírások, szabványok és egyéb szakmai szabályok betartásának szakszerű ellenőrzése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakember elmondása szerint az ellenőr munkája biztosítékot jelent a beruházónak, hiszen a tervek ellenőrzése során felszínre kerülhetnek olyan részletek, melyek később, a kivitelezés során jókora bonyodalmakhoz (és még több kidobott pénzhez - a szerk.) vezethetnek. Arról nem is beszélve, hogy az ellenőr ajánlást is tehet költségkímélő megoldásokra is. Mindezek fényében tehát nagy kérdés, hogy a tervezett beruházás végeredménye valóban mintaértékű lakóegyüttes lesz-e, mint ahogy azt a kormányzat hirdeti.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







