11 év alatt 27 ezerről 93 ezer főre emelkedett a Magyarországon tartózkodó ázsiaiak száma. Mint kiderült, így ez a csoport adja a legnépesebbet a hazánkban...
10-ből 6 magyar orvostanhallgató tervez külföldre menni dolgozni a diploma után. Soha nem volt még ilyen mértékű az elvándorlás.
Soha nem tervezett még annyi orvostanhallgató külföldre menni, mint most, és az utóbbi időben több ezer szakdolgozó is elhagyta a magyar kórházakat - folyamatos az elvándorlás az egészségügyből a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyar Orvosi Kamara szerint. A Népszava írt arról, hogy a kamara felmérésén 10-ből 6 orvostanhallgató nyilatkozott úgy, hogy külföldre menne dolgozni, ha megkapja a diplomáját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban egyre csökken az elvándorlás.
A szakszervezet szerint, noha nem lehetett volna, már a járvány alatt is volt olyan szakdolgozó, aki külföldön vállalt munkát. Soós Adrianna szerint a járvány idején 5 százalékkal nőtt az eláramlás az egészségügyből. Az elnök szerint gond az is, hogy nem tudni, jövőre lesz-e béremelés. Az elvándorlásnak ugyanis elsősorban anyagi okai vannak - számolt be róla az RTL Klub Híradója.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány