Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Jól képzett szakemberek nélkül nincs biztos jövő és perspektíva az agráriumban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben a VI. Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa sajtótájékoztatóján.
Nagy István elmondta, hogy augusztus 31-ig az ország 62 mezőgazdasági szakképző középiskolájában pótfelvételit hirdettek meg. Várják a felsőfokú oktatási intézményekbe felvételt nem nyert fiatalokat is technikusi képzésre. Azok számára, akik szakirányú középiskolában végeztek, egy év a képzés, míg az általános gimnáziumokban végzetteknek két év. Azok pedig, akik megszerzik a képesítést és szakirányú felsőfokú intézménybe jelentkeznek, 32 többletpontot szereznek.
Az államtitkár az idei aratásról szólva úgy fogalmazott: a számvetés és hálaadás ideje jött el, hiszen az ország kenyere - 558 ezer hektáron 5,2 millió tonna búza - megtermett. Hozzátette: nagy eltérések vannak azonban a mennyiséget és a minőséget illetően az egyes területeken.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kmamara (NAK) elnöke a sajtótájékoztatón egyebek közt arról beszélt, hogy egymilliárd forint maradt a gazdák zsebében azzal, hogy ingyenessé tették az őstermelői igazolványok kiadását. Elmondta azt is, hogy a jégesőkár enyhítésére 50 milliárd forintig állnak a gazdák megsegítésére, miközben ötmilliárd forint befizetésével kell hozzájárulniuk a kárenyhítési alapba.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök