Kiderült, a kisebb hajóban egy fesztiválról hazafelé tartó fiatalok utaztak, egy 30 év körüli nő holttestét a Megyeri hídnál, az üres hajó közelében találták meg.
Két éve szenvedett motorbalesetet Rékasi Károly, aminek következtében nem tudott dolgozoni, és felélte minden tartalékát. Hosszú idő után először azonban most jó hír érkezett a színészről: visszatér a színpadra és a képernyőre is.
Úgy tűnik, Rékasi Károly lassan két éve tartó kálváriájának hamarosan vége szakad. A színész a motorbalesete után nagyon nehezen épült fel, munkaképtelen volt, és minden tartalékát felélte.
- mondta Rékasi tavaly januárban a Borsnak. A nélkülözésnek a jelek szerint szép lassan vége: nemrég a József Attila Színház évadnyitó társulati ülésén bejelentették, Rékasi novemberben ismét színpadra áll.
A színház bejelentését egy újabb jó hír követ: a Barátok Köztbe is visszatér a színész.
- mondta a lapnak a Barátok közt szóvivője a Rékasi Károly által alakított Bartha Zsolt kapcsán.
Korábbi lapértesülések szerint a tavalyi év utolsó hónapjaiban csak a 43 ezer forintos táppénz voltaz egyetlen bevétele Rékasinak. Ha ez az összeg huszada volt csak az egy évvel korábbi bevételeinek, akkor
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Persze ez csak egy saccolt összeg, arról is cikkeztek korábban bulvárlapok, hogy milliós fizetéseket kap a színész. A csúcsfizetés a hazai színházakban havi 500-600 ezer forint, az átlagkereset 300 ezer lehet, de sokan 180-200 ezer körüli fizetést visznek haza. Mivel Rékasi a felkapott hazai színészekhez tartozik, és valószínű, hogy ő nem 180 ezer forintért játszik a színházban, hanem megkapja az említett csúcsgázsit.
A színházakban megkereshető átlag fizetés szinte teljesen megegyezik a hazai bruttó átlagkeresettel. Idén júniusban ugyanis ez az összeg 297 300 forint volt, ami egy év alatt 14,4 százalékos növekedést jelent. Ez a közel 300 ezres kereset viszont a bruttó, valójában 197 700 forintot kapott kézhez az, aki az átlagot keresi.
Címlapkép: MTI
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
- A német gazdaság vagy a válogatott pörög majd jobban az Eb-n?
- Lezuhanhatott az iráni elnök, ellentmondó információk érkeznek a balesetéről
- Patrióta harcosokról beszélt üzenetében Orbán Viktor
- Iszonyatos mennyiségű olajat találtak az oroszok egy kényes helyen