13 °C Budapest

Cafeteria: ez változik idén a béren kívüli juttatásoknál

Pénzcentrum
2012. január 23. 05:26

A munkavállalók és a munkaadók számára az idei év egyik legfontosabb újdonsága, hogy alapjaiban változik a magyar cafeteria rendszere, azaz megújult formában kaphatják és adhatják a béren kívüli juttatásokat 2012-től. A Pénzcentrum.hu ma induló tematikus hetének keretében ezeket az újdonságokat mutatjuk be olvasóinknak, hasznos tanácsokat adunk a juttatások felhasználására - dolgozóknak, munkaadóknak és elfogadóhelyeknek egyaránt.

Februártól élesedik a rendszer

A 2012-es adóváltozásokkal megváltozott a béren kívül adható juttatások kedvezményeinek rendszere, így az idei bérek kifizetésekor már ez alapján kapja minden hazai munkavállaló a korábbi juttatásokat - ez pedig azt jelenti, hogy néhány nap múlva új, kedvezményes adózású cafeteria juttatásokkal találkoznak a hazai dolgozók és munkaadók egyaránt.

Alapvetően a legfontosabb változás, hogy az új jogszabályok lehetővé teszik, hogy évente 500 ezer forintot kaphatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók (a kedvezményesen adható juttatások felső határát a ledolgozott munkanapok arányában állapítják meg). Az 1,19 százalékos adóalapra számolva a 16 százalékos szja-felett 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) kell megfizetnie a munkáltatónak (a nem kedvezményezett cafeteria juttatások esetén az eho 27 százalék).

Eltűnőben a korábbi juttatások, jön az az Erzsébet-utalvány és a SZÉP Kártya

A kedvezményes rendszerben továbbra is adható bérlet-támogatás, iskolakezdési támogatás, továbbképzési támogatás, és önkéntes-pénztári támogatás is. Ugyanakkor a legismertebb utalványok szerepét átveszi a Széchenyi Pihenőkártya (közismert nevén a SZÉP Kártya) és az Erzsébet-utalvány.

Az új rendszerben összességében növekszik az étkezésre adható támogatás összege, hiszen a munkáltató havi 30 ezer forintot adhat étkezésre a munkavállalónak, a korábbi évi 18 ezer forint helyett. Az összegből 12 500 forintot jelent a munkahelyi meleg étkeztetés biztosítása, míg a hagyományos papír alapú étkezési utalványok szerepét átvevő Erzsébet-utalványon havi ötezer forint adható, további 12.500 forint (évi 150 ezer forint) pedig a SZÉP Kártya meleg étkezési alszámlájára érkezhet.


Az idei évtől béren kívüli juttatásnak minősül a munkahelyi étkeztetés, a helyi utazási bérlet, iskolakezdési támogatás, iskolarendszerű képzés, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári hozzájárulás, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe történő hozzájárulás, valamint a munkáltató tulajdonában vagy vagyonkezelésében álló üdülő használata is.

Mi a SZÉP Kártya, és hol fogadják el?

A SZÉP-kártya a legismertebb kedvezményes adózású cafeteria utalványokat felváltó, megjelenésében és használatában is leginkább a bankkártyákhoz hasonlítható univerzális, elektronikus utalvány, mellyel belföldi üdülést, pihenést, meleg étkezést, sportszolgáltatásokat, múzeumi belépőket, színházjegyeket lehet kifizetni. Fontos tudni, hogy a kártyát készpénzfelvételre nem lehet használni, és kizárólag a meghatározott szolgáltatásokat lehet vele kifizetni. A fizetésre vagy a banki POS-terminálokon, vagy internetes felületen van lehetőség, ám egyes pénzügyi szolgáltatóknál telefonos ügyintéző segítségével is elfogadhatják a kártyát az elfogadóhelyek.

A kártyát csak a munkáltató igényelheti azoknál a szolgáltatóknál, amelyek a kormányrendelet szerint megfelelnek a kibocsátás feltételeinek. Jelenleg a K&H, az MKB és az OTP pénztárszolgáltatói bocsátanak ki SZÉP Kártyát. A felsorolt bankok fiókjaiban, illetve a külön erre a célra létrehozott internetes felületein igényelhetik munkavállalóik számára kártyát a munkáltatók.

SZÉP-Kártya elfogadóhely lehet belföldi szálláshely; utazási iroda (belföldi szálláshely-szervezés esetén); étterem; menza; büfé (meleg étel esetén); színház; múzeum; állatkert; vidámpark; hajózási társaság; edző- és fitneszterem; lovarda; sípálya; fürdő (szauna és gőzfürdő, gyógyfürdő); szolárium; fogyasztó- és karcsúsító szalon. 2011. december 31-én a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma meghaladta az ötezret, a tervek szerint az év közepére a 20 ezret is el fogja.

A SZÉP Kártya januártól három alszámlát tartalmazhat:

A szálláshely-szolgáltatási alszámlára a munkáltatók kedvezményesen évi 225 ezer forintot utalhatnak át. Innen csak és kizárólag a szálláshelyek, valamint a belföldi utazások árát lehet fedezni.

A rekreációs alszámlára kedvezményesen átutalható keret évi 75 ezer forint, amelyet szórakoztató és kulturális intézményekben (színház, múzeum, állatkert, vidámpark, hajózás) valamint az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásoknál (edző- és fitnesz termekben, lovaglásnál, hazai sípályákon, törökfürdőkben, szaunákban és gőzfürdőkben, gyógyfürdőkben, valamint szoláriumokban és fogyasztó- és karcsúsítószalonokban) lehet felhasználni. Ez az alszámla is alkalmas a belföldi szálláshely-költségek fedezésére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az évi 150 ezer (havi 12.500) forintos kedvezményes kerettel rendelkező melegétel alszámláról éttermekben, büfékben, menzákon lehet majd költeni. A keretből ugyanúgy lehet fedezni a szálláshely költségeket is.

A SZÉP Kártyára év közben bármikor - akár egyfajta jutalomként is - átutalhatnak a munkáltatók, miközben természetesen lehetőség van a bérkiegészítésként adott, megszokott havi átutalásokra (étkezési-jegyek, sport-célú juttatások) is.

Mi az Erzsébet-utalvány?

Az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, hideg- és, 2012-ben meleg étel vásárlására is felhasználható utalvány. Az utalvány papíralapú lesz, de tervezik az elektronikus kártyás verziót is. Az utalványokat a januári fizetéskor, február elején kaphatják meg azok a munkavállalók, akik ilyet igényeltek, eddig mintegy 700 ezren. Az elfogadóhelyek száma eddig 17 ezer, a kibocsátó célja, hogy ez a szám tavaszra elérje a 20 ezret.

Az biztos, hogy az elfogadóhelyek közül a magyar tulajdonú üzletláncokkal (CBA, Coop, Reál) már megállapodott a kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft., kérdés azonban, hogy a nagy nemzetközi áruházláncok magyarországi üzleteiben mikor használhatjuk majd az utalványt. A NÜSZ szerint minden olyan kereskedelmi lánccal folytatnak tárgyalást, amely elősegíti az országos lefedettséget.

Az Erzsébet-utalvány és a SZÉP Kártya a cafetéria-toplista élén

Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafetériát dolgozóinak - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat közös felméréséből.


Az országos kutatás során 835 munkáltatót kérdeztek arról, mit terveznek a juttatások terén 2012-ben. A megkérdezettek 32,7 százaléka még nem döntött az idei cafetériáról.

A felmérésben részt vevő munkáltatók 22 százalékánál nem változik a 2011-es keret, 14 százalékuknál nem volt és nem is lesz cafeteria. Az adatszolgáltatók 11 százaléka azonban vagy idén tervezi bevezetni a béren kívüli juttatást, vagy emeli a tavalyi keretösszeget. Akik a cafetéria mellett döntöttek, több szempontot is mérlegeltek egyszerre, így a munkáltatók 54,6 százaléka azért ad béren kívüli juttatást, mert a munkavállalóik elvárják, vagy azért (54,3 százalékuk szerint), mert kevesebbe kerül, mint egy ugyanakkora összeg bérként történő kifizetése.

A juttatások közül az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb: csaknem egyharmaddal többen adják ezt a dolgozóknak, mint a második helyen szereplő, a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott hozzájárulást. Harmadik a sorban az egészségpénztárba vagy önsegélyező pénztárba utalt hozzájárulás, negyedik az iskolakezdési támogatás, ötödik a Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámlájára nyújtott támogatás, amelyet a helyi bérlet, az önkéntes nyugdíjpénztárba utalt hozzájárulás, illetve a SZÉP Kártya szabadidő alszámlájára utalt - a rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló - hozzájárulás, valamint a kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás követ.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm