Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Munkába állnának a mentősök, tűzoltók, fegyveres testületek kötelékébe tartozók. A jelenlegi jogszabályi környezet újragondolása további 30 ezer magyar munkavállaló megszólítását jelentené, s a munkavégzésen túl olyan szociális értékeket hozna magával, amely vonzerőként rengeteg embert mozdítana az új közösségek, a munkavállalás és az egészségmegőrzés irányába - tette közé az összesen 420.000 atipikus keretek között foglalkoztatott dolgozók kétharmadát képviselő tagszervezeteik legfrissebb adatai alapján a DiákÉSZ, a KÖZÉSZ és az MMOSZ.
A 2023-as adatok elemzése során látható, hogy a dolgozó diákok több mint 95%-át a 16-27 éves korosztály adja. A középiskolások leginkább nyáron, a 18-22 éves főként főiskolai és egyetemi hallgatók pedig inkább a folyamatos munkavégzésre rendezkednek be. A diákok körülbelül fele-fele arányban dolgoznak fizikai és szellemi munkákat, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bármilyen típusú diákmunka értékes tapasztalatokat és később jól hasznosítható munkahelyi készségeket nyújt.
A magyar HR-szolgáltatói piac az aktív korúak kiemelt rendezettségét és kiegyensúlyozott eloszlását mutatja, minden korosztály és a munka világának szinte minden terültén. A kölcsönzötti létszám 39%-át teszi ki a 18-28 éves korosztály. A munkaerő-kölcsönző cégeknek fontos szerepük lehet az élethosszon át tartó munkaerő-piaci támogatásban, hogy minél több 55+-os munkavállalót tudjanak megszólítani.
Az atipikus szektorban fellelhető tartalékok közül, a legnagyobb bázis a nyugdíj, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők csoportja.
A jelenlegi a foglalkoztathatósági kört vizsgálva, jól kirajzolódik, hogy a nők 40 év munka utáni kedvezményes nyugdíjban részesülők és a 70 év alatti öregségi nyugdíjasok adják a szövetkezeti tagok gerincét, tehát a még aktív korúak. A KÖZÉSZ tagszervezeteinek tapasztalata szerint az érdeklődők körül-belül 30%-a, akik korábban mentősök, tűzoltók, fegyveres testületek kötelékébe tartoztak, életerős potenciális munkakeresők, azonban jelenleg nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Vizsgálatot rendelt el a bíróság az MVM számlázási gyakorlata miatt
- Zlinszky János: a fiókgyógyszertár sok helyen az utolsó egészségügyi érintkezési pont
- Választás 2024: számos jelölt indulása még kétséges
- Gyógyszerészkamara: hibás helyzetértékelésből született rossz válasz az új patikaszabály
- Izraeli légicsapást érte dél-Libanont
- Napok óta fekete szennyvíz ömlik az egyik Pest vármegyei folyóba - videó