32 °C Budapest
Már Romániába járnak át dolgozni a magyar szakemberek: az itthoni bérek többszörösét is megkereshetik

Már Romániába járnak át dolgozni a magyar szakemberek: az itthoni bérek többszörösét is megkereshetik

2023. július 6. 08:45

Becslések szerint Magyarországon tíz- és húszezer között van a hiányzó mérnök száma. A szakember szerint a mérnöki szakokra jelentkező hallgatók számát meg kellene duplázni, mert ha nem lesz elég mérnök Magyarországon, akkor továbbra is csak összeszerelő műhely maradunk.

Ha a jövőben nem találnak a cégek elég mérnököt Magyarországon, akkor nem folytatják majd a beruházásaikat, nem bővítenek, és a második körben pedig tovább állnak egy másik országba - mondta el a napi.hu-nak Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke.

A mérnöki fizetések idehaza is a TOP 10-be tartoznak a szakmák közti összevetések alapján. Ma egy junior mérnök bruttó félmillió forint alatt nem vállal munkát, a senior mérnökök esetében, ahol már speciális tudásra is szükség van, ott már bruttó kétmillió forint is hazavihet a magyar mérnök.

De a szakember hangsúlyozta, a külföld elszívó ereje is jelen van, országonként változik, de a hazai fizetések háromszorosát, de akár ötszörösét is meg lehet keresni Nyugat-Európában.

Míg korábban Romániából érkeztek Magyarországra a mérnökök, mára megfordult a trend, a román mérnöki bérek már megelőzték a magyar mérnöki fizetéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
legacykft  |  2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?